A kisgyermekek nem akkor érnek meg a közösségre, amikor betöltik a 2. vagy 3. életévüket. Mindenkinél más időben jön el az közösségre való igény: van, aki készen áll rá, más kisgyerek még nehezen válik el a szülőtől a bölcsi- vagy ovikezdés idején. Az azonban biztosan megkönnyíti a dolgot, ha korábban is járt nagyobb társaságban, gyerekek között.
Mielőtt elkezdődne a beszoktatás, érdemes a pedagógusokkal előre tisztázni, milyen ütemben zajlik. A legtöbb helyen van arra lehetőség, hogy fokozatosan történjen – az azonban semmiképp nem vezet jóra, ha már első nap otthagyjuk a gyereket az idegen környezetben.
A gyerekeknek már hetekkel előtte meséljünk a bölcsiről, oviról, lehetőség szerint sétáljunk el arrafelé, nézzük meg a játékokat, és beszélgessünk róla, milyen kalandok várnak majd rá. Az elválás a szülőnek sem könnyű, de próbáljunk magabiztosak lenni, és bízzunk abban, hogy jó kezekbe kerül a gyermekünk! Ha már elkezdtük az ismerkedést, és fokozatosan egyre hosszabb időre otthagyjuk a kicsit, mindig egyeztessük, mikor érkezünk, hogy ő is tudja, mire számíthat. Ne időpontot mondjunk neki, inkább tevékenységhez kössük: „Uzsonna után jövök.” Az elválásnál pedig legyünk határozottak, és ne húzzuk sokáig a búcsúzkodást!
Fel kell készülnünk rá, hogy a beszoktatás idején a gyermekünk bújósabb lesz, jobban igényli majd a társaságunkat, a testi kontaktust. Próbáljunk türelmesek lenni, és szánjunk időt a reggeli készülődésre is: kezdjük nyugodtan, közös reggelivel a napot, és kerüljük el a sietséggel járó veszekedéseket.
A beszoktatás során sokat segíthet egy tárgy, amihez a gyerek ragaszkodik. Legyen az takaró, plüss vagy egy közös karkötő anyával, a lényeg, hogy biztonságot adjon számára.
Ha elég türelmesek vagyunk, hagyunk időt a gyerekünknek, és odafigyelünk az igényeire, jelzéseire, biztosan csodás évek várnak majd rá!
