A kávézacc felhasználására rengeteg ötlet kering az interneten. Mit érdemes kipróbálni, hogy nálad se landoljon ez az értékes anyag a szemetesben?
Becslések szerint világszerte 2 milliárd kávét isznak meg az emberek naponta. Ez a rengeteg kávé rengeteg zaccot jelent, amit szerencsére számos kreatív módon lehet hasznosítani a kertben, a szépségápolásban, sőt, még a háztartásban is. Blogposztunkban összegyűjtöttük a kávézacc felhasználása kapcsán a legjobb ötleteket, hogy nálad se landoljon ez az értékes anyag a szemetesben.
Mire jó a kávézacc?
A kávézacc annyiféleképpen hasznosítható, hogy inkább úgy kéne feltenni a kérdést, hogy mire nem jó? A hobbikertészeknek például áldás, mert a kávézacc növényeknek, virágoknak is hasznos tápanyagként szolgál, de bőrradírként is megállja a helyét, ha összekevered például egy kis Mosó Mami kókuszolajjal és Naturmind Himalaya kristálysóval.
Ha az illatosítók mellett kipróbálnál egy újabb alternatívát otthonodban, a kávézacc itt is izgalmas megoldást jelenthet. Kombináld a lefőzött zaccot kedvenc illóolajoddal, majd helyezd el a keveréket a fürdőszobádban vagy a konyhádban, hogy egész nap finom kávéillat vegyen körül.
Kávézacc a hajra és a fejbőrre
A kávézacc hatékony természetes hajápolószer, amelynek számos előnye van, többek között a következők:
Ha a samponodhoz kávézaccot adsz, az segíthet eltávolítani a terméklerakódásokat és az elhalt hámsejteket.
A kávézaccban található koffein segíti a haj növekedését és a fejbőr vérellátását.
A barnás árnyalatoknak egy kis mélységet is kölcsönözhetsz egy kávéőrleményes festéssel.
Kávézacc a kertben
Nemcsak a kávét szereted, hanem a kertészkedést is? Akkor nehogy kidobd a kávézaccot, mert a növényeid és a virágaid hálásak lesznek neked egy kis koffeines, extra tápanyagos gondoskodásért. A kávézacc ugyanis javítja a talajt, és tápanyagokkal látja el a növényeket, mivel lebomlásával nitrogén szabadul fel, amely egy nélkülözhetetlen tápanyag az egészséges növekedéshez.
Emellett más elsődleges tápanyagokat is tartalmaz, többek között
káliumot,
foszfort, valamint olyan mikrotápanyagokat, mint
bór,
kalcium,
réz,
vas,
magnézium
és cink.
Milyen előnyei vannak a kávézaccnak a virágok és a növények számára?
A giliszták szeretik a kávézaccot, amiből tápanyagban gazdag hulladékot termelnek, levegőztetik a talajt, és segítenek lebontani a komposztot, hogy a talaj tápanyagai a növények számára elérhetővé váljanak.
A tömör, túl nedves vagy rossz vízelvezetésű talaj a gyökerek elrothadásához és egyéb betegségekhez vezethetnek. A kávézacc durva szerkezete segít a talaj levegőztetésében, így a víz és a tápanyagok hatékonyabban jutnak el a növények gyökereihez, de ehhez ügyelned kell arra, hogy a kávézaccot alaposan belekeverd a talajba.
Ha a talajt kávézaccal lazítod fel, az javítja a vízmegtartó képességét, ami jót tesz a vízigényes növényeknek.
A kávézacc segít fenntartani a komposztban a szerves anyagok lebontásához szükséges ideális hőmérsékletet azáltal, hogy nitrogént szabadít fel, amely hőt termel és felgyorsítja a bomlást. A kávézaccban lévő nitrogén a talajban lévő hasznos mikroorganizmusok növekedését is elősegíti.
A komposztált kávézacc közvetlenül a talajhoz vagy a virágföldhöz is adható a növények trágyázásához. Fontos azonban, hogy jól keverd el földdel, és inkább komposztált kávézaccot használj, mivel a friss zacc túl savas lehet a növények számára, illetve nagy mennyiségben felhalmozódva útját állhatja a víznek a földréteg tetején.
A kávézacc vízben hígítva folyékony trágyaként is alkalmazható: adj 1 csésze kávézaccot 10 liter vízhez, és hagyd egy éjszakán át ázni, majd az elegyet használd a kerti ágyások vagy a virágok öntözéséhez.
A növények mellett kiszórva a kávé olyan akadályt képez, amelyen a csigák nem szeretnek átmászni.
Néhány, a kávéban található vegyület, például a koffein és a diterpének, erősen mérgezőek lehetnek a rovarokra, ami segít abban, hogy a szúnyogok, a gyümölcslegyek és más kártevők távol maradjanak a kertedtől. Ha a kávézaccot rovarriasztóként szeretnéd használni, egyszerűen állíts ki tálakat kávézaccal, vagy szórd szét a kültéri ülőhelyek körül.
Kávézacc felhasználása a kertben: melyik növények szeretik?
Melyik növény szereti a kávézaccot? A savas közeget kedvelő növényeknek, például az azáleáknak, áfonyáknak, hortenziáknak, rododendronoknak és a rózsáknak jót tesz. Azonban nem minden növény szereti a kávét. Mivel a kávézacc megtartja a nedvességet, kerüld a szárazabb talajt kedvelő növények, például a kaktuszok és a szukkulensek esetében, illetve a lúgos talajt kedvelő növényeknél, mint amilyen például a spárga, a cékla, a muskátli, a levendula vagy a rozmaring, de a kávézacc a paradicsom és káposztafélék esetében is kerülendő, illetve soha használd a zaccot fiatal növényeknél vagy palántáknál.
A kávézacc felhasználása a háztartásban
A zaccot szagtalanítóként is használhatod. Ehhez helyezz el egy kis tálkát a használt őrleménnyel a hűtőszekrénybe vagy más kellemetlen szagok forrásához közel, majd rendszeres időközönként cseréld ki a tálka tartalmát friss zaccal.
Durva szemcsés állaga miatt a zacc ideális a nehezen tisztítható konyhai eszközök súrolására is, mivel eltávolítja a leégett ételmaradékokat. Szórd rá a törmeléket a szennyezett felületre, majd egy fémsúroló segítségével sikáld le a koszt az edényről.
Kávé és minden, amire szükséged van az ecofamily-től
Szeretnél kipróbálni néhány tippet a kávézacc praktikus felhasználási lehetőségei közül, és ehhez kiváló minőségű kávékat keresel? Az ecofamily széles választékában biztos megtalálod a kedvenc termékeidet, legyen szó akár szemes kávéról vagy őrölt kávéról, de nálunk a bio termékek közül is nagy mennyiségben válogathatsz. Rendelj otthonod kényelméből webshopunkban könnyen és gyorsan, vagy látogass el üzleteink egyikébe!
[{"type":"products_list_grid-with-slider","data":{"widget_title":null,"is_slider":false,"is_dy":false,"dy_selector":null,"dy_selector_type":null,"items":[{"__typename":"SimpleProduct","title":"Jacobs k\u00e1v\u00e9 1kg Espresso szemes","sku":"306250180102","id":"36383","request_path":"jacobs-kave-1kg-espresso-szemes.html","price":{"final":7990.001801,"regular":7990.001801,"special":false},"image":"https:\/\/ecofamily.hu\/media\/mf_webp\/png\/media\/catalog\/product\/8\/7\/8711000539187_1.webp","image_url":"https:\/\/ecofamily.hu\/media\/mf_webp\/png\/media\/catalog\/product\/cache\/22cc39ddf55f9894ddb6ec942fd521a9\/8\/7\/8711000539187_1.webp","is_salable":true,"product_badges":[],"age_verification":"0","package_info":{"package":"4","package_unit":"darab","package_info_text":"1 karton = 4 darab"},"uid":"MzYzODM=","unit_price_and_unit":"7 990 Ft \/ kg","deepest_product_category_url":"","categories":{"3":{"name":"Term\u00e9kek","url_path":"termekek","uid":"Mw==","breadcrumbs":[],"url_suffix":".html"},"4":{"name":"Webshop Kateg\u00f3ri\u00e1k","url_path":"webshop-kategoriak","uid":"NA==","breadcrumbs":[],"url_suffix":".html"},"9":{"name":"\u00c9lelmiszer","url_path":"termekek\/elelmiszer","uid":"OQ==","breadcrumbs":[{"category_name":"Term\u00e9kek","category_url_path":"termekek"}],"url_suffix":".html"},"179":{"name":"Nem k\u00e9r\u00fcnk BrandBank szinkront","url_path":"webshop-kategoriak\/nem-kerunk-brandbank-szinkront","uid":"MTc5","breadcrumbs":[],"url_suffix":".html"},"237":{"name":"Szemes k\u00e1v\u00e9k","url_path":"termekek\/elelmiszer\/kavezas\/kavek\/szemes-kavek","uid":"MjM3","breadcrumbs":[{"category_name":"Term\u00e9kek","category_url_path":"termekek"},{"category_name":"\u00c9lelmiszer","category_url_path":"termekek\/elelmiszer"},{"category_name":"K\u00e1v\u00e9z\u00e1s","category_url_path":"termekek\/elelmiszer\/kavezas"},{"category_name":"K\u00e1v\u00e9k","category_url_path":"termekek\/elelmiszer\/kavezas\/kavek"}],"url_suffix":".html"},"258":{"name":"K\u00e1v\u00e9k","url_path":"termekek\/elelmiszer\/kavek","uid":"MjU4","breadcrumbs":[{"category_name":"Term\u00e9kek","category_url_path":"termekek"},{"category_name":"\u00c9lelmiszer","category_url_path":"termekek\/elelmiszer"}],"url_suffix":".html"},"1945":{"name":"Webshopon megjelen\u0151 term\u00e9kek","url_path":"webshop-kategoriak\/webshopon-megjeleno-termekek","uid":"MTk0NQ==","breadcrumbs":[],"url_suffix":".html"},"3293":{"name":"K\u00e1v\u00e9z\u00e1s","url_path":"termekek\/elelmiszer\/kavezas","uid":"MzI5Mw==","breadcrumbs":[{"category_name":"Term\u00e9kek","category_url_path":"termekek"},{"category_name":"\u00c9lelmiszer","category_url_path":"termekek\/elelmiszer"}],"url_suffix":".html"},"3295":{"name":"K\u00e1v\u00e9k","url_path":"termekek\/elelmiszer\/kavezas\/kavek","uid":"MzI5NQ==","breadcrumbs":[{"category_name":"Term\u00e9kek","category_url_path":"termekek"},{"category_name":"\u00c9lelmiszer","category_url_path":"termekek\/elelmiszer"},{"category_name":"K\u00e1v\u00e9z\u00e1s","category_url_path":"termekek\/elelmiszer\/kavezas"}],"url_suffix":".html"},"3677":{"name":"C\u00e9geknek, Int\u00e9zm\u00e9nyeknek","url_path":"termekek\/cegeknek-intezmenyeknek","uid":"MzY3Nw==","breadcrumbs":[{"category_name":"Term\u00e9kek","category_url_path":"termekek"}],"url_suffix":".html"},"3687":{"name":"Irodai vend\u00e9gl\u00e1t\u00e1s","url_path":"termekek\/cegeknek-intezmenyeknek\/irodai-vendeglatas","uid":"MzY4Nw==","breadcrumbs":[{"category_name":"Term\u00e9kek","category_url_path":"termekek"},{"category_name":"C\u00e9geknek, Int\u00e9zm\u00e9nyeknek","category_url_path":"termekek\/cegeknek-intezmenyeknek"}],"url_suffix":".html"},"3695":{"name":"K\u00e1v\u00e9k","url_path":"termekek\/cegeknek-intezmenyeknek\/irodai-vendeglatas\/kavek","uid":"MzY5NQ==","breadcrumbs":[{"category_name":"Term\u00e9kek","category_url_path":"termekek"},{"category_name":"C\u00e9geknek, Int\u00e9zm\u00e9nyeknek","category_url_path":"termekek\/cegeknek-intezmenyeknek"},{"category_name":"Irodai vend\u00e9gl\u00e1t\u00e1s","category_url_path":"termekek\/cegeknek-intezmenyeknek\/irodai-vendeglatas"}],"url_suffix":".html"},"3719":{"name":"Szemes k\u00e1v\u00e9k","url_path":"termekek\/cegeknek-intezmenyeknek\/irodai-vendeglatas\/kavek\/szemes-kavek","uid":"MzcxOQ==","breadcrumbs":[{"category_name":"Term\u00e9kek","category_url_path":"termekek"},{"category_name":"C\u00e9geknek, Int\u00e9zm\u00e9nyeknek","category_url_path":"termekek\/cegeknek-intezmenyeknek"},{"category_name":"Irodai vend\u00e9gl\u00e1t\u00e1s","category_url_path":"termekek\/cegeknek-intezmenyeknek\/irodai-vendeglatas"},{"category_name":"K\u00e1v\u00e9k","category_url_path":"termekek\/cegeknek-intezmenyeknek\/irodai-vendeglatas\/kavek"}],"url_suffix":".html"},"6179":{"name":"Webshopra rendelni kell","url_path":"webshop-kategoriak\/webshopra-rendelni-kell","uid":"NjE3OQ==","breadcrumbs":[],"url_suffix":".html"}},"product_view_attributes":[{"label":"Weight","value":"1.018000","code":"weight"},{"label":"EAN code","value":"8711000539187","code":"ean_code"},{"label":"Unit","value":"kg","code":"unit"},{"label":"Term\u00e9k inform\u00e1ci\u00f3k","value":"A p\u00f6rk\u00f6l\u00e9si elj\u00e1r\u00e1snak k\u00f6sz\u00f6nhet\u0151en a k\u00e1v\u00e9szemek k\u00fcl\u00f6n\u00f6sen gazdag, magukkal ragad\u00f3 arom\u00e1kkal k\u00e1pr\u00e1ztatj\u00e1k el a k\u00e1v\u00e9 szerelmeseinek \u00e9rz\u00e9keit.","code":"35_termek_informaciok"},{"label":"Egys\u00e9g\u00e1r","value":"6291.339000","code":"unit_price"},{"label":"M\u00e1rka","value":"194649","code":"25_marka_dropdown"},{"label":"T\u00e9rfogat","value":"0.0052312","code":"terfogat"},{"label":"Unit Price with Tax","value":"7990.000000","code":"gross_unit_price"}],"max_sale_qty":24,"imageWebP":"https:\/\/ecofamily.hu\/media\/mf_webp\/png\/media\/catalog\/product\/8\/7\/8711000539187_1.webp","qty":"378.0000"},{"__typename":"SimpleProduct","title":"Douwe Egberts Omnia Intense \u0151r\u00f6lt-p\u00f6rk\u00f6lt k\u00e1v\u00e9 250 g","sku":"306240020106","id":"36821","request_path":"omnia-kave-250g-intense-orolt.html","price":{"final":1390.002301,"regular":1390.002301,"special":false},"image":"https:\/\/ecofamily.hu\/media\/mf_webp\/png\/media\/catalog\/product\/8\/7\/8711000543184_sti1.webp","image_url":"https:\/\/ecofamily.hu\/media\/mf_webp\/png\/media\/catalog\/product\/cache\/22cc39ddf55f9894ddb6ec942fd521a9\/8\/7\/8711000543184_sti1.webp","is_salable":true,"product_badges":[],"age_verification":"0","package_info":{"package":"12","package_unit":"darab","package_info_text":"1 karton = 12 darab"},"uid":"MzY4MjE=","unit_price_and_unit":"5 560 Ft \/ kg","deepest_product_category_url":"","categories":{"3":{"name":"Term\u00e9kek","url_path":"termekek","uid":"Mw==","breadcrumbs":[],"url_suffix":".html"},"4":{"name":"Webshop Kateg\u00f3ri\u00e1k","url_path":"webshop-kategoriak","uid":"NA==","breadcrumbs":[],"url_suffix":".html"},"9":{"name":"\u00c9lelmiszer","url_path":"termekek\/elelmiszer","uid":"OQ==","breadcrumbs":[{"category_name":"Term\u00e9kek","category_url_path":"termekek"}],"url_suffix":".html"},"238":{"name":"\u0150r\u00f6lt k\u00e1v\u00e9k","url_path":"termekek\/elelmiszer\/kavezas\/kavek\/orolt-kavek","uid":"MjM4","breadcrumbs":[{"category_name":"Term\u00e9kek","category_url_path":"termekek"},{"category_name":"\u00c9lelmiszer","category_url_path":"termekek\/elelmiszer"},{"category_name":"K\u00e1v\u00e9z\u00e1s","category_url_path":"termekek\/elelmiszer\/kavezas"},{"category_name":"K\u00e1v\u00e9k","category_url_path":"termekek\/elelmiszer\/kavezas\/kavek"}],"url_suffix":".html"},"258":{"name":"K\u00e1v\u00e9k","url_path":"termekek\/elelmiszer\/kavek","uid":"MjU4","breadcrumbs":[{"category_name":"Term\u00e9kek","category_url_path":"termekek"},{"category_name":"\u00c9lelmiszer","category_url_path":"termekek\/elelmiszer"}],"url_suffix":".html"},"1945":{"name":"Webshopon megjelen\u0151 term\u00e9kek","url_path":"webshop-kategoriak\/webshopon-megjeleno-termekek","uid":"MTk0NQ==","breadcrumbs":[],"url_suffix":".html"},"3293":{"name":"K\u00e1v\u00e9z\u00e1s","url_path":"termekek\/elelmiszer\/kavezas","uid":"MzI5Mw==","breadcrumbs":[{"category_name":"Term\u00e9kek","category_url_path":"termekek"},{"category_name":"\u00c9lelmiszer","category_url_path":"termekek\/elelmiszer"}],"url_suffix":".html"},"3295":{"name":"K\u00e1v\u00e9k","url_path":"termekek\/elelmiszer\/kavezas\/kavek","uid":"MzI5NQ==","breadcrumbs":[{"category_name":"Term\u00e9kek","category_url_path":"termekek"},{"category_name":"\u00c9lelmiszer","category_url_path":"termekek\/elelmiszer"},{"category_name":"K\u00e1v\u00e9z\u00e1s","category_url_path":"termekek\/elelmiszer\/kavezas"}],"url_suffix":".html"},"6179":{"name":"Webshopra rendelni kell","url_path":"webshop-kategoriak\/webshopra-rendelni-kell","uid":"NjE3OQ==","breadcrumbs":[],"url_suffix":".html"}},"product_view_attributes":[{"label":"Weight","value":"0.300000","code":"weight"},{"label":"EAN code","value":"8711000543184","code":"ean_code"},{"label":"Unit","value":"kg","code":"unit"},{"label":"Term\u00e9k inform\u00e1ci\u00f3k","value":"Karakteres aroma azok sz\u00e1m\u00e1ra, akik szeretik intenz\u00edv \u00edz\u00e9lm\u00e9nnyel ind\u00edtani a reggeleket. S\u00f6t\u00e9t p\u00f6rk\u00f6l\u00e9s, v\u00e1logatott, magas min\u0151s\u00e9g\u0171 k\u00e1v\u00e9szemek, er\u0151s, testes, az olasz k\u00e1v\u00e9 vil\u00e1g\u00e1t megid\u00e9z\u0151 \u00edzjegyek. Douwe Egberts Omnia Intense. Az aroma, ami felpezsd\u00edt a mindennapokat.","code":"35_termek_informaciok"},{"label":"Egys\u00e9g\u00e1r","value":"4377.953000","code":"unit_price"},{"label":"M\u00e1rka","value":"1993","code":"25_marka_dropdown"},{"label":"T\u00e9rfogat","value":"0.000552","code":"terfogat"},{"label":"Unit Price with Tax","value":"5560.000000","code":"gross_unit_price"}],"max_sale_qty":24,"imageWebP":"https:\/\/ecofamily.hu\/media\/mf_webp\/png\/media\/catalog\/product\/8\/7\/8711000543184_sti1.webp","qty":"2161.0000"},{"__typename":"SimpleProduct","title":"Douwe Egberts Omnia Classic \u0151r\u00f6lt-p\u00f6rk\u00f6lt k\u00e1v\u00e9 500 g","sku":"306240020301","id":"36823","request_path":"omnia-classic-kave-500g-orolt.html","price":{"final":3789.997501,"regular":3789.997501,"special":false},"image":"https:\/\/ecofamily.hu\/media\/mf_webp\/png\/media\/catalog\/product\/5\/9\/5997100070192_sti1_1.webp","image_url":"https:\/\/ecofamily.hu\/media\/mf_webp\/png\/media\/catalog\/product\/cache\/22cc39ddf55f9894ddb6ec942fd521a9\/5\/9\/5997100070192_sti1_1.webp","is_salable":true,"product_badges":[],"age_verification":"0","package_info":{"package":"12","package_unit":"darab","package_info_text":"1 karton = 12 darab"},"uid":"MzY4MjM=","unit_price_and_unit":"7 580 Ft \/ kg","deepest_product_category_url":"","categories":{"3":{"name":"Term\u00e9kek","url_path":"termekek","uid":"Mw==","breadcrumbs":[],"url_suffix":".html"},"4":{"name":"Webshop Kateg\u00f3ri\u00e1k","url_path":"webshop-kategoriak","uid":"NA==","breadcrumbs":[],"url_suffix":".html"},"9":{"name":"\u00c9lelmiszer","url_path":"termekek\/elelmiszer","uid":"OQ==","breadcrumbs":[{"category_name":"Term\u00e9kek","category_url_path":"termekek"}],"url_suffix":".html"},"238":{"name":"\u0150r\u00f6lt k\u00e1v\u00e9k","url_path":"termekek\/elelmiszer\/kavezas\/kavek\/orolt-kavek","uid":"MjM4","breadcrumbs":[{"category_name":"Term\u00e9kek","category_url_path":"termekek"},{"category_name":"\u00c9lelmiszer","category_url_path":"termekek\/elelmiszer"},{"category_name":"K\u00e1v\u00e9z\u00e1s","category_url_path":"termekek\/elelmiszer\/kavezas"},{"category_name":"K\u00e1v\u00e9k","category_url_path":"termekek\/elelmiszer\/kavezas\/kavek"}],"url_suffix":".html"},"258":{"name":"K\u00e1v\u00e9k","url_path":"termekek\/elelmiszer\/kavek","uid":"MjU4","breadcrumbs":[{"category_name":"Term\u00e9kek","category_url_path":"termekek"},{"category_name":"\u00c9lelmiszer","category_url_path":"termekek\/elelmiszer"}],"url_suffix":".html"},"1945":{"name":"Webshopon megjelen\u0151 term\u00e9kek","url_path":"webshop-kategoriak\/webshopon-megjeleno-termekek","uid":"MTk0NQ==","breadcrumbs":[],"url_suffix":".html"},"3293":{"name":"K\u00e1v\u00e9z\u00e1s","url_path":"termekek\/elelmiszer\/kavezas","uid":"MzI5Mw==","breadcrumbs":[{"category_name":"Term\u00e9kek","category_url_path":"termekek"},{"category_name":"\u00c9lelmiszer","category_url_path":"termekek\/elelmiszer"}],"url_suffix":".html"},"3295":{"name":"K\u00e1v\u00e9k","url_path":"termekek\/elelmiszer\/kavezas\/kavek","uid":"MzI5NQ==","breadcrumbs":[{"category_name":"Term\u00e9kek","category_url_path":"termekek"},{"category_name":"\u00c9lelmiszer","category_url_path":"termekek\/elelmiszer"},{"category_name":"K\u00e1v\u00e9z\u00e1s","category_url_path":"termekek\/elelmiszer\/kavezas"}],"url_suffix":".html"},"6179":{"name":"Webshopra rendelni kell","url_path":"webshop-kategoriak\/webshopra-rendelni-kell","uid":"NjE3OQ==","breadcrumbs":[],"url_suffix":".html"}},"product_view_attributes":[{"label":"Weight","value":"0.500000","code":"weight"},{"label":"EAN code","value":"5997100070192","code":"ean_code"},{"label":"Unit","value":"kg","code":"unit"},{"label":"Term\u00e9k inform\u00e1ci\u00f3k","value":"J\u00f3l ismert \u00edzvil\u00e1g azok sz\u00e1m\u00e1ra, akiknek fontos a megszokott \u00edz \u00e9s illat, valamint a kedvenc k\u00e1v\u00e9juk k\u00edn\u00e1lta, \u00e9lettel teli \u00e9lm\u00e9ny. K\u00f6zepes p\u00f6rk\u00f6l\u00e9s, magas min\u0151s\u00e9g\u0171, v\u00e1logatott k\u00e1v\u00e9szemek, m\u00e9ly karakter, gazdag \u00e9s telt \u00edzvil\u00e1g. Douwe Egberts Omnia Classic. Az aroma, amit mindannyian ismer\u00fcnk.","code":"35_termek_informaciok"},{"label":"Egys\u00e9g\u00e1r","value":"5968.504000","code":"unit_price"},{"label":"M\u00e1rka","value":"1993","code":"25_marka_dropdown"},{"label":"T\u00e9rfogat","value":"0.0011107","code":"terfogat"},{"label":"Unit Price with Tax","value":"7580.000000","code":"gross_unit_price"}],"max_sale_qty":24,"imageWebP":"https:\/\/ecofamily.hu\/media\/mf_webp\/png\/media\/catalog\/product\/5\/9\/5997100070192_sti1_1.webp","qty":"1957.0000"},{"__typename":"SimpleProduct","title":"Douwe Egberts Omnia Classic \u0151r\u00f6lt p\u00f6rk\u00f6lt k\u00e1v\u00e9 1000 g","sku":"306240020401","id":"36825","request_path":"omnia-classic-kave-1kg-orolt.html","price":{"final":6390.005001,"regular":6390.005001,"special":false},"image":"https:\/\/ecofamily.hu\/media\/mf_webp\/png\/media\/catalog\/product\/5\/9\/5997100070208_sti1_1.webp","image_url":"https:\/\/ecofamily.hu\/media\/mf_webp\/png\/media\/catalog\/product\/cache\/22cc39ddf55f9894ddb6ec942fd521a9\/5\/9\/5997100070208_sti1_1.webp","is_salable":true,"product_badges":[],"age_verification":"0","package_info":{"package":"6","package_unit":"darab","package_info_text":"1 karton = 6 darab"},"uid":"MzY4MjU=","unit_price_and_unit":"6 390 Ft \/ kg","deepest_product_category_url":"","categories":{"3":{"name":"Term\u00e9kek","url_path":"termekek","uid":"Mw==","breadcrumbs":[],"url_suffix":".html"},"4":{"name":"Webshop Kateg\u00f3ri\u00e1k","url_path":"webshop-kategoriak","uid":"NA==","breadcrumbs":[],"url_suffix":".html"},"9":{"name":"\u00c9lelmiszer","url_path":"termekek\/elelmiszer","uid":"OQ==","breadcrumbs":[{"category_name":"Term\u00e9kek","category_url_path":"termekek"}],"url_suffix":".html"},"238":{"name":"\u0150r\u00f6lt k\u00e1v\u00e9k","url_path":"termekek\/elelmiszer\/kavezas\/kavek\/orolt-kavek","uid":"MjM4","breadcrumbs":[{"category_name":"Term\u00e9kek","category_url_path":"termekek"},{"category_name":"\u00c9lelmiszer","category_url_path":"termekek\/elelmiszer"},{"category_name":"K\u00e1v\u00e9z\u00e1s","category_url_path":"termekek\/elelmiszer\/kavezas"},{"category_name":"K\u00e1v\u00e9k","category_url_path":"termekek\/elelmiszer\/kavezas\/kavek"}],"url_suffix":".html"},"258":{"name":"K\u00e1v\u00e9k","url_path":"termekek\/elelmiszer\/kavek","uid":"MjU4","breadcrumbs":[{"category_name":"Term\u00e9kek","category_url_path":"termekek"},{"category_name":"\u00c9lelmiszer","category_url_path":"termekek\/elelmiszer"}],"url_suffix":".html"},"1945":{"name":"Webshopon megjelen\u0151 term\u00e9kek","url_path":"webshop-kategoriak\/webshopon-megjeleno-termekek","uid":"MTk0NQ==","breadcrumbs":[],"url_suffix":".html"},"3293":{"name":"K\u00e1v\u00e9z\u00e1s","url_path":"termekek\/elelmiszer\/kavezas","uid":"MzI5Mw==","breadcrumbs":[{"category_name":"Term\u00e9kek","category_url_path":"termekek"},{"category_name":"\u00c9lelmiszer","category_url_path":"termekek\/elelmiszer"}],"url_suffix":".html"},"3295":{"name":"K\u00e1v\u00e9k","url_path":"termekek\/elelmiszer\/kavezas\/kavek","uid":"MzI5NQ==","breadcrumbs":[{"category_name":"Term\u00e9kek","category_url_path":"termekek"},{"category_name":"\u00c9lelmiszer","category_url_path":"termekek\/elelmiszer"},{"category_name":"K\u00e1v\u00e9z\u00e1s","category_url_path":"termekek\/elelmiszer\/kavezas"}],"url_suffix":".html"},"3677":{"name":"C\u00e9geknek, Int\u00e9zm\u00e9nyeknek","url_path":"termekek\/cegeknek-intezmenyeknek","uid":"MzY3Nw==","breadcrumbs":[{"category_name":"Term\u00e9kek","category_url_path":"termekek"}],"url_suffix":".html"},"3687":{"name":"Irodai vend\u00e9gl\u00e1t\u00e1s","url_path":"termekek\/cegeknek-intezmenyeknek\/irodai-vendeglatas","uid":"MzY4Nw==","breadcrumbs":[{"category_name":"Term\u00e9kek","category_url_path":"termekek"},{"category_name":"C\u00e9geknek, Int\u00e9zm\u00e9nyeknek","category_url_path":"termekek\/cegeknek-intezmenyeknek"}],"url_suffix":".html"},"3695":{"name":"K\u00e1v\u00e9k","url_path":"termekek\/cegeknek-intezmenyeknek\/irodai-vendeglatas\/kavek","uid":"MzY5NQ==","breadcrumbs":[{"category_name":"Term\u00e9kek","category_url_path":"termekek"},{"category_name":"C\u00e9geknek, Int\u00e9zm\u00e9nyeknek","category_url_path":"termekek\/cegeknek-intezmenyeknek"},{"category_name":"Irodai vend\u00e9gl\u00e1t\u00e1s","category_url_path":"termekek\/cegeknek-intezmenyeknek\/irodai-vendeglatas"}],"url_suffix":".html"},"3717":{"name":"\u0150r\u00f6lt k\u00e1v\u00e9k","url_path":"termekek\/cegeknek-intezmenyeknek\/irodai-vendeglatas\/kavek\/orolt-kavek","uid":"MzcxNw==","breadcrumbs":[{"category_name":"Term\u00e9kek","category_url_path":"termekek"},{"category_name":"C\u00e9geknek, Int\u00e9zm\u00e9nyeknek","category_url_path":"termekek\/cegeknek-intezmenyeknek"},{"category_name":"Irodai vend\u00e9gl\u00e1t\u00e1s","category_url_path":"termekek\/cegeknek-intezmenyeknek\/irodai-vendeglatas"},{"category_name":"K\u00e1v\u00e9k","category_url_path":"termekek\/cegeknek-intezmenyeknek\/irodai-vendeglatas\/kavek"}],"url_suffix":".html"},"6179":{"name":"Webshopra rendelni kell","url_path":"webshop-kategoriak\/webshopra-rendelni-kell","uid":"NjE3OQ==","breadcrumbs":[],"url_suffix":".html"}},"product_view_attributes":[{"label":"Weight","value":"1.000000","code":"weight"},{"label":"EAN code","value":"8711000594438","code":"ean_code"},{"label":"Unit","value":"kg","code":"unit"},{"label":"Term\u00e9k inform\u00e1ci\u00f3k","value":"J\u00f3l ismert \u00edzvil\u00e1g azok sz\u00e1m\u00e1ra, akiknek fontos a megszokott \u00edz \u00e9s illat, valamint a kedvenc k\u00e1v\u00e9juk k\u00edn\u00e1lta, \u00e9lettel teli \u00e9lm\u00e9ny.\nK\u00f6zepes p\u00f6rk\u00f6l\u00e9s, magas min\u0151s\u00e9g\u0171, v\u00e1logatott k\u00e1v\u00e9szemek, m\u00e9ly karakter, gazdag \u00e9s telt \u00edzvil\u00e1g. Douwe Egberts Omnia Classic. Az aroma, amit mindannyian ismer\u00fcnk.","code":"35_termek_informaciok"},{"label":"Egys\u00e9g\u00e1r","value":"5031.496000","code":"unit_price"},{"label":"M\u00e1rka","value":"1993","code":"25_marka_dropdown"},{"label":"T\u00e9rfogat","value":"0.0021937","code":"terfogat"},{"label":"Unit Price with Tax","value":"6390.010000","code":"gross_unit_price"}],"max_sale_qty":24,"imageWebP":"https:\/\/ecofamily.hu\/media\/mf_webp\/png\/media\/catalog\/product\/5\/9\/5997100070208_sti1_1.webp","qty":"364.0000"},{"__typename":"SimpleProduct","title":" Karav\u00e1n \u0151r\u00f6lt-p\u00f6rk\u00f6lt k\u00e1v\u00e9 900 g","sku":"306240050402","id":"36827","request_path":"karavan-kave-900g-orolt.html","price":{"final":5429.999301,"regular":5429.999301,"special":false},"image":"https:\/\/ecofamily.hu\/media\/mf_webp\/png\/media\/catalog\/product\/8\/7\/8711000499092_sti1.webp","image_url":"https:\/\/ecofamily.hu\/media\/mf_webp\/png\/media\/catalog\/product\/cache\/22cc39ddf55f9894ddb6ec942fd521a9\/8\/7\/8711000499092_sti1.webp","is_salable":true,"product_badges":[],"age_verification":"0","package_info":{"package":"6","package_unit":"darab","package_info_text":"1 karton = 6 darab"},"uid":"MzY4Mjc=","unit_price_and_unit":"6 033 Ft \/ kg","deepest_product_category_url":"","categories":{"3":{"name":"Term\u00e9kek","url_path":"termekek","uid":"Mw==","breadcrumbs":[],"url_suffix":".html"},"4":{"name":"Webshop Kateg\u00f3ri\u00e1k","url_path":"webshop-kategoriak","uid":"NA==","breadcrumbs":[],"url_suffix":".html"},"9":{"name":"\u00c9lelmiszer","url_path":"termekek\/elelmiszer","uid":"OQ==","breadcrumbs":[{"category_name":"Term\u00e9kek","category_url_path":"termekek"}],"url_suffix":".html"},"238":{"name":"\u0150r\u00f6lt k\u00e1v\u00e9k","url_path":"termekek\/elelmiszer\/kavezas\/kavek\/orolt-kavek","uid":"MjM4","breadcrumbs":[{"category_name":"Term\u00e9kek","category_url_path":"termekek"},{"category_name":"\u00c9lelmiszer","category_url_path":"termekek\/elelmiszer"},{"category_name":"K\u00e1v\u00e9z\u00e1s","category_url_path":"termekek\/elelmiszer\/kavezas"},{"category_name":"K\u00e1v\u00e9k","category_url_path":"termekek\/elelmiszer\/kavezas\/kavek"}],"url_suffix":".html"},"258":{"name":"K\u00e1v\u00e9k","url_path":"termekek\/elelmiszer\/kavek","uid":"MjU4","breadcrumbs":[{"category_name":"Term\u00e9kek","category_url_path":"termekek"},{"category_name":"\u00c9lelmiszer","category_url_path":"termekek\/elelmiszer"}],"url_suffix":".html"},"1945":{"name":"Webshopon megjelen\u0151 term\u00e9kek","url_path":"webshop-kategoriak\/webshopon-megjeleno-termekek","uid":"MTk0NQ==","breadcrumbs":[],"url_suffix":".html"},"3293":{"name":"K\u00e1v\u00e9z\u00e1s","url_path":"termekek\/elelmiszer\/kavezas","uid":"MzI5Mw==","breadcrumbs":[{"category_name":"Term\u00e9kek","category_url_path":"termekek"},{"category_name":"\u00c9lelmiszer","category_url_path":"termekek\/elelmiszer"}],"url_suffix":".html"},"3295":{"name":"K\u00e1v\u00e9k","url_path":"termekek\/elelmiszer\/kavezas\/kavek","uid":"MzI5NQ==","breadcrumbs":[{"category_name":"Term\u00e9kek","category_url_path":"termekek"},{"category_name":"\u00c9lelmiszer","category_url_path":"termekek\/elelmiszer"},{"category_name":"K\u00e1v\u00e9z\u00e1s","category_url_path":"termekek\/elelmiszer\/kavezas"}],"url_suffix":".html"},"3677":{"name":"C\u00e9geknek, Int\u00e9zm\u00e9nyeknek","url_path":"termekek\/cegeknek-intezmenyeknek","uid":"MzY3Nw==","breadcrumbs":[{"category_name":"Term\u00e9kek","category_url_path":"termekek"}],"url_suffix":".html"},"3687":{"name":"Irodai vend\u00e9gl\u00e1t\u00e1s","url_path":"termekek\/cegeknek-intezmenyeknek\/irodai-vendeglatas","uid":"MzY4Nw==","breadcrumbs":[{"category_name":"Term\u00e9kek","category_url_path":"termekek"},{"category_name":"C\u00e9geknek, Int\u00e9zm\u00e9nyeknek","category_url_path":"termekek\/cegeknek-intezmenyeknek"}],"url_suffix":".html"},"3695":{"name":"K\u00e1v\u00e9k","url_path":"termekek\/cegeknek-intezmenyeknek\/irodai-vendeglatas\/kavek","uid":"MzY5NQ==","breadcrumbs":[{"category_name":"Term\u00e9kek","category_url_path":"termekek"},{"category_name":"C\u00e9geknek, Int\u00e9zm\u00e9nyeknek","category_url_path":"termekek\/cegeknek-intezmenyeknek"},{"category_name":"Irodai vend\u00e9gl\u00e1t\u00e1s","category_url_path":"termekek\/cegeknek-intezmenyeknek\/irodai-vendeglatas"}],"url_suffix":".html"},"3717":{"name":"\u0150r\u00f6lt k\u00e1v\u00e9k","url_path":"termekek\/cegeknek-intezmenyeknek\/irodai-vendeglatas\/kavek\/orolt-kavek","uid":"MzcxNw==","breadcrumbs":[{"category_name":"Term\u00e9kek","category_url_path":"termekek"},{"category_name":"C\u00e9geknek, Int\u00e9zm\u00e9nyeknek","category_url_path":"termekek\/cegeknek-intezmenyeknek"},{"category_name":"Irodai vend\u00e9gl\u00e1t\u00e1s","category_url_path":"termekek\/cegeknek-intezmenyeknek\/irodai-vendeglatas"},{"category_name":"K\u00e1v\u00e9k","category_url_path":"termekek\/cegeknek-intezmenyeknek\/irodai-vendeglatas\/kavek"}],"url_suffix":".html"},"6179":{"name":"Webshopra rendelni kell","url_path":"webshop-kategoriak\/webshopra-rendelni-kell","uid":"NjE3OQ==","breadcrumbs":[],"url_suffix":".html"}},"product_view_attributes":[{"label":"Weight","value":"1.000000","code":"weight"},{"label":"EAN code","value":"8711000499092","code":"ean_code"},{"label":"Unit","value":"kg","code":"unit"},{"label":"Term\u00e9k inform\u00e1ci\u00f3k","value":"Izgalmas \u00edzvil\u00e1g\u00fa k\u00e1v\u00e9, mely k\u00f6z\u00e9pbarna p\u00f6rk\u00f6l\u00e9s\u00e9vel \u00e9s intenz\u00edv \u00edz\u00e9vel minden alkalommal k\u00e9pes \u00faj arc\u00e1t mutatni. Ez a karakteresen keser\u0171 \u00e9s enyh\u00e9n f\u0171szeres jegyekben gazdag k\u00e1v\u00e9 meghozza a lend\u00fcletet mindennapjaidba, \u00e9s felt\u00f6lt \u00faj energi\u00e1val. Ide\u00e1lis v\u00e1laszt\u00e1s egy finom eszpressz\u00f3 elk\u00e9sz\u00edt\u00e9s\u00e9hez.\n\nIntenz\u00edv k\u00e1v\u00e9, k\u00f6zepes p\u00f6rk\u00f6l\u00e9s\u0171 k\u00e1v\u00e9szemekb\u0151l, a lend\u00fcletes \u00edzek kedvel\u0151inek.","code":"35_termek_informaciok"},{"label":"Egys\u00e9g\u00e1r","value":"4750.656000","code":"unit_price"},{"label":"M\u00e1rka","value":"206263","code":"25_marka_dropdown"},{"label":"T\u00e9rfogat","value":"0.0020963","code":"terfogat"},{"label":"Unit Price with Tax","value":"6033.340000","code":"gross_unit_price"}],"max_sale_qty":24,"imageWebP":"https:\/\/ecofamily.hu\/media\/mf_webp\/png\/media\/catalog\/product\/8\/7\/8711000499092_sti1.webp","qty":"847.0000"},{"__typename":"SimpleProduct","title":"Douwe Egberts Omnia Gold Crema szemes p\u00f6rk\u00f6lt k\u00e1v\u00e9 1000 g","sku":"306250010105","id":"36829","request_path":"omnia-kave-1kg-gold-crema-szemes.html","price":{"final":7749.997201,"regular":7749.997201,"special":false},"image":"https:\/\/ecofamily.hu\/media\/mf_webp\/png\/media\/catalog\/product\/5\/9\/5997100091531_sti1_1.webp","image_url":"https:\/\/ecofamily.hu\/media\/mf_webp\/png\/media\/catalog\/product\/cache\/22cc39ddf55f9894ddb6ec942fd521a9\/5\/9\/5997100091531_sti1_1.webp","is_salable":true,"product_badges":[{"title":"N\u00e1lunk csak ennyi","background_color":"#f7b50c","show_pages":"category_and_product_both","display_mode":"display_title","special_price":"0","catalog_rule":"0","status":"1","title_text_color":"#ffffff","border_color":null,"start_day":"2023-10-16","end_day":null,"position":"bottom_left","type":"image","image_url":""}],"age_verification":"0","package_info":{"package":"6","package_unit":"darab","package_info_text":"1 karton = 6 darab"},"uid":"MzY4Mjk=","unit_price_and_unit":"7 750 Ft \/ kg","deepest_product_category_url":"","categories":{"3":{"name":"Term\u00e9kek","url_path":"termekek","uid":"Mw==","breadcrumbs":[],"url_suffix":".html"},"4":{"name":"Webshop Kateg\u00f3ri\u00e1k","url_path":"webshop-kategoriak","uid":"NA==","breadcrumbs":[],"url_suffix":".html"},"9":{"name":"\u00c9lelmiszer","url_path":"termekek\/elelmiszer","uid":"OQ==","breadcrumbs":[{"category_name":"Term\u00e9kek","category_url_path":"termekek"}],"url_suffix":".html"},"237":{"name":"Szemes k\u00e1v\u00e9k","url_path":"termekek\/elelmiszer\/kavezas\/kavek\/szemes-kavek","uid":"MjM3","breadcrumbs":[{"category_name":"Term\u00e9kek","category_url_path":"termekek"},{"category_name":"\u00c9lelmiszer","category_url_path":"termekek\/elelmiszer"},{"category_name":"K\u00e1v\u00e9z\u00e1s","category_url_path":"termekek\/elelmiszer\/kavezas"},{"category_name":"K\u00e1v\u00e9k","category_url_path":"termekek\/elelmiszer\/kavezas\/kavek"}],"url_suffix":".html"},"258":{"name":"K\u00e1v\u00e9k","url_path":"termekek\/elelmiszer\/kavek","uid":"MjU4","breadcrumbs":[{"category_name":"Term\u00e9kek","category_url_path":"termekek"},{"category_name":"\u00c9lelmiszer","category_url_path":"termekek\/elelmiszer"}],"url_suffix":".html"},"1945":{"name":"Webshopon megjelen\u0151 term\u00e9kek","url_path":"webshop-kategoriak\/webshopon-megjeleno-termekek","uid":"MTk0NQ==","breadcrumbs":[],"url_suffix":".html"},"3293":{"name":"K\u00e1v\u00e9z\u00e1s","url_path":"termekek\/elelmiszer\/kavezas","uid":"MzI5Mw==","breadcrumbs":[{"category_name":"Term\u00e9kek","category_url_path":"termekek"},{"category_name":"\u00c9lelmiszer","category_url_path":"termekek\/elelmiszer"}],"url_suffix":".html"},"3295":{"name":"K\u00e1v\u00e9k","url_path":"termekek\/elelmiszer\/kavezas\/kavek","uid":"MzI5NQ==","breadcrumbs":[{"category_name":"Term\u00e9kek","category_url_path":"termekek"},{"category_name":"\u00c9lelmiszer","category_url_path":"termekek\/elelmiszer"},{"category_name":"K\u00e1v\u00e9z\u00e1s","category_url_path":"termekek\/elelmiszer\/kavezas"}],"url_suffix":".html"},"3583":{"name":"N\u00e1lunk csak ennyi","url_path":"webshop-kategoriak\/nalunk-csak-ennyi","uid":"MzU4Mw==","breadcrumbs":[],"url_suffix":".html"},"3677":{"name":"C\u00e9geknek, Int\u00e9zm\u00e9nyeknek","url_path":"termekek\/cegeknek-intezmenyeknek","uid":"MzY3Nw==","breadcrumbs":[{"category_name":"Term\u00e9kek","category_url_path":"termekek"}],"url_suffix":".html"},"3687":{"name":"Irodai vend\u00e9gl\u00e1t\u00e1s","url_path":"termekek\/cegeknek-intezmenyeknek\/irodai-vendeglatas","uid":"MzY4Nw==","breadcrumbs":[{"category_name":"Term\u00e9kek","category_url_path":"termekek"},{"category_name":"C\u00e9geknek, Int\u00e9zm\u00e9nyeknek","category_url_path":"termekek\/cegeknek-intezmenyeknek"}],"url_suffix":".html"},"3695":{"name":"K\u00e1v\u00e9k","url_path":"termekek\/cegeknek-intezmenyeknek\/irodai-vendeglatas\/kavek","uid":"MzY5NQ==","breadcrumbs":[{"category_name":"Term\u00e9kek","category_url_path":"termekek"},{"category_name":"C\u00e9geknek, Int\u00e9zm\u00e9nyeknek","category_url_path":"termekek\/cegeknek-intezmenyeknek"},{"category_name":"Irodai vend\u00e9gl\u00e1t\u00e1s","category_url_path":"termekek\/cegeknek-intezmenyeknek\/irodai-vendeglatas"}],"url_suffix":".html"},"3719":{"name":"Szemes k\u00e1v\u00e9k","url_path":"termekek\/cegeknek-intezmenyeknek\/irodai-vendeglatas\/kavek\/szemes-kavek","uid":"MzcxOQ==","breadcrumbs":[{"category_name":"Term\u00e9kek","category_url_path":"termekek"},{"category_name":"C\u00e9geknek, Int\u00e9zm\u00e9nyeknek","category_url_path":"termekek\/cegeknek-intezmenyeknek"},{"category_name":"Irodai vend\u00e9gl\u00e1t\u00e1s","category_url_path":"termekek\/cegeknek-intezmenyeknek\/irodai-vendeglatas"},{"category_name":"K\u00e1v\u00e9k","category_url_path":"termekek\/cegeknek-intezmenyeknek\/irodai-vendeglatas\/kavek"}],"url_suffix":".html"},"6179":{"name":"Webshopra rendelni kell","url_path":"webshop-kategoriak\/webshopra-rendelni-kell","uid":"NjE3OQ==","breadcrumbs":[],"url_suffix":".html"}},"product_view_attributes":[{"label":"Weight","value":"1.000000","code":"weight"},{"label":"EAN code","value":"5997100091531","code":"ean_code"},{"label":"Unit","value":"kg","code":"unit"},{"label":"Term\u00e9k inform\u00e1ci\u00f3k","value":"Kifinomult \u00edzvil\u00e1g azok sz\u00e1m\u00e1ra, akik a k\u00e1v\u00e9z\u00e1s mindennapi \u00e9lvezet\u00e9t keresik. \nAranybarna p\u00f6rk\u00f6l\u00e9s, magas min\u0151s\u00e9g\u0171, v\u00e1logatott k\u00e1v\u00e9szemek, enyh\u00e9n savas \u00edzjegyek l\u00e1gy crema r\u00e9teggel megkoron\u00e1zva. \nDouwe Egberts Omnia Gold crema. \nAz aroma, ami elhozza a harm\u00f3ni\u00e1t a mindennapokba.","code":"35_termek_informaciok"},{"label":"Egys\u00e9g\u00e1r","value":"6102.362000","code":"unit_price"},{"label":"M\u00e1rka","value":"1993","code":"25_marka_dropdown"},{"label":"T\u00e9rfogat","value":"0.003705","code":"terfogat"},{"label":"Unit Price with Tax","value":"7750.000000","code":"gross_unit_price"}],"max_sale_qty":24,"imageWebP":"https:\/\/ecofamily.hu\/media\/mf_webp\/png\/media\/catalog\/product\/5\/9\/5997100091531_sti1_1.webp","qty":"934.0000"},{"__typename":"SimpleProduct","title":"Douwe Egberts Paloma Professional szemes p\u00f6rk\u00f6lt k\u00e1v\u00e9 1000 g","sku":"306250060101","id":"36833","request_path":"paloma-kave-1kg-szemes.html","price":{"final":6290.005201,"regular":6290.005201,"special":false},"image":"https:\/\/ecofamily.hu\/media\/mf_webp\/png\/media\/catalog\/product\/5\/9\/5997100028032_sti1.webp","image_url":"https:\/\/ecofamily.hu\/media\/mf_webp\/png\/media\/catalog\/product\/cache\/22cc39ddf55f9894ddb6ec942fd521a9\/5\/9\/5997100028032_sti1.webp","is_salable":true,"product_badges":[],"age_verification":"0","package_info":{"package":"6","package_unit":"darab","package_info_text":"1 karton = 6 darab"},"uid":"MzY4MzM=","unit_price_and_unit":"6 290 Ft \/ kg","deepest_product_category_url":"","categories":{"3":{"name":"Term\u00e9kek","url_path":"termekek","uid":"Mw==","breadcrumbs":[],"url_suffix":".html"},"4":{"name":"Webshop Kateg\u00f3ri\u00e1k","url_path":"webshop-kategoriak","uid":"NA==","breadcrumbs":[],"url_suffix":".html"},"9":{"name":"\u00c9lelmiszer","url_path":"termekek\/elelmiszer","uid":"OQ==","breadcrumbs":[{"category_name":"Term\u00e9kek","category_url_path":"termekek"}],"url_suffix":".html"},"237":{"name":"Szemes k\u00e1v\u00e9k","url_path":"termekek\/elelmiszer\/kavezas\/kavek\/szemes-kavek","uid":"MjM3","breadcrumbs":[{"category_name":"Term\u00e9kek","category_url_path":"termekek"},{"category_name":"\u00c9lelmiszer","category_url_path":"termekek\/elelmiszer"},{"category_name":"K\u00e1v\u00e9z\u00e1s","category_url_path":"termekek\/elelmiszer\/kavezas"},{"category_name":"K\u00e1v\u00e9k","category_url_path":"termekek\/elelmiszer\/kavezas\/kavek"}],"url_suffix":".html"},"258":{"name":"K\u00e1v\u00e9k","url_path":"termekek\/elelmiszer\/kavek","uid":"MjU4","breadcrumbs":[{"category_name":"Term\u00e9kek","category_url_path":"termekek"},{"category_name":"\u00c9lelmiszer","category_url_path":"termekek\/elelmiszer"}],"url_suffix":".html"},"1945":{"name":"Webshopon megjelen\u0151 term\u00e9kek","url_path":"webshop-kategoriak\/webshopon-megjeleno-termekek","uid":"MTk0NQ==","breadcrumbs":[],"url_suffix":".html"},"3293":{"name":"K\u00e1v\u00e9z\u00e1s","url_path":"termekek\/elelmiszer\/kavezas","uid":"MzI5Mw==","breadcrumbs":[{"category_name":"Term\u00e9kek","category_url_path":"termekek"},{"category_name":"\u00c9lelmiszer","category_url_path":"termekek\/elelmiszer"}],"url_suffix":".html"},"3295":{"name":"K\u00e1v\u00e9k","url_path":"termekek\/elelmiszer\/kavezas\/kavek","uid":"MzI5NQ==","breadcrumbs":[{"category_name":"Term\u00e9kek","category_url_path":"termekek"},{"category_name":"\u00c9lelmiszer","category_url_path":"termekek\/elelmiszer"},{"category_name":"K\u00e1v\u00e9z\u00e1s","category_url_path":"termekek\/elelmiszer\/kavezas"}],"url_suffix":".html"},"3677":{"name":"C\u00e9geknek, Int\u00e9zm\u00e9nyeknek","url_path":"termekek\/cegeknek-intezmenyeknek","uid":"MzY3Nw==","breadcrumbs":[{"category_name":"Term\u00e9kek","category_url_path":"termekek"}],"url_suffix":".html"},"3687":{"name":"Irodai vend\u00e9gl\u00e1t\u00e1s","url_path":"termekek\/cegeknek-intezmenyeknek\/irodai-vendeglatas","uid":"MzY4Nw==","breadcrumbs":[{"category_name":"Term\u00e9kek","category_url_path":"termekek"},{"category_name":"C\u00e9geknek, Int\u00e9zm\u00e9nyeknek","category_url_path":"termekek\/cegeknek-intezmenyeknek"}],"url_suffix":".html"},"3695":{"name":"K\u00e1v\u00e9k","url_path":"termekek\/cegeknek-intezmenyeknek\/irodai-vendeglatas\/kavek","uid":"MzY5NQ==","breadcrumbs":[{"category_name":"Term\u00e9kek","category_url_path":"termekek"},{"category_name":"C\u00e9geknek, Int\u00e9zm\u00e9nyeknek","category_url_path":"termekek\/cegeknek-intezmenyeknek"},{"category_name":"Irodai vend\u00e9gl\u00e1t\u00e1s","category_url_path":"termekek\/cegeknek-intezmenyeknek\/irodai-vendeglatas"}],"url_suffix":".html"},"3719":{"name":"Szemes k\u00e1v\u00e9k","url_path":"termekek\/cegeknek-intezmenyeknek\/irodai-vendeglatas\/kavek\/szemes-kavek","uid":"MzcxOQ==","breadcrumbs":[{"category_name":"Term\u00e9kek","category_url_path":"termekek"},{"category_name":"C\u00e9geknek, Int\u00e9zm\u00e9nyeknek","category_url_path":"termekek\/cegeknek-intezmenyeknek"},{"category_name":"Irodai vend\u00e9gl\u00e1t\u00e1s","category_url_path":"termekek\/cegeknek-intezmenyeknek\/irodai-vendeglatas"},{"category_name":"K\u00e1v\u00e9k","category_url_path":"termekek\/cegeknek-intezmenyeknek\/irodai-vendeglatas\/kavek"}],"url_suffix":".html"},"6179":{"name":"Webshopra rendelni kell","url_path":"webshop-kategoriak\/webshopra-rendelni-kell","uid":"NjE3OQ==","breadcrumbs":[],"url_suffix":".html"}},"product_view_attributes":[{"label":"Weight","value":"1.000000","code":"weight"},{"label":"EAN code","value":"5997100028032","code":"ean_code"},{"label":"Unit","value":"kg","code":"unit"},{"label":"Term\u00e9k inform\u00e1ci\u00f3k","value":"Testes k\u00e1v\u00e9 s\u00f6t\u00e9t p\u00f6rk\u00f6l\u00e9s\u0171 k\u00e1v\u00e9szemekb\u0151l az er\u0151s \u00edz kedvel\u0151inek. Robusta k\u00e1v\u00e9szemek felhaszn\u00e1l\u00e1s\u00e1val k\u00e9sz\u00fclt. A Robusta babok er\u0151teljesebb, hat\u00e1rozottabb \u00edz\u0171ek, \u00edgy az ennek megfelel\u0151en alkalmazott egyedi recept\u00fara \u00e9s k\u00fcl\u00f6nleges p\u00f6rk\u00f6l\u00e9si elj\u00e1r\u00e1s garant\u00e1lja az er\u0151teljes, telt \u00edzt.","code":"35_termek_informaciok"},{"label":"Egys\u00e9g\u00e1r","value":"4952.756000","code":"unit_price"},{"label":"M\u00e1rka","value":"1993","code":"25_marka_dropdown"},{"label":"T\u00e9rfogat","value":"0.003705","code":"terfogat"},{"label":"Unit Price with Tax","value":"6290.010000","code":"gross_unit_price"}],"max_sale_qty":24,"imageWebP":"https:\/\/ecofamily.hu\/media\/mf_webp\/png\/media\/catalog\/product\/5\/9\/5997100028032_sti1.webp","qty":"436.0000"},{"__typename":"SimpleProduct","title":"L'OR Espresso Brazil szemes p\u00f6rk\u00f6lt k\u00e1v\u00e9 500 g","sku":"306250100103","id":"36835","request_path":"l-or-kave-500g-espresso-brazil-szemes.html","price":{"final":4789.995501,"regular":4789.995501,"special":false},"image":"https:\/\/ecofamily.hu\/media\/mf_webp\/png\/media\/catalog\/product\/8\/7\/8711000464649_sti1.webp","image_url":"https:\/\/ecofamily.hu\/media\/mf_webp\/png\/media\/catalog\/product\/cache\/22cc39ddf55f9894ddb6ec942fd521a9\/8\/7\/8711000464649_sti1.webp","is_salable":true,"product_badges":[],"age_verification":"0","package_info":{"package":"4","package_unit":"darab","package_info_text":"1 karton = 4 darab"},"uid":"MzY4MzU=","unit_price_and_unit":"9 580 Ft \/ kg","deepest_product_category_url":"","categories":{"3":{"name":"Term\u00e9kek","url_path":"termekek","uid":"Mw==","breadcrumbs":[],"url_suffix":".html"},"4":{"name":"Webshop Kateg\u00f3ri\u00e1k","url_path":"webshop-kategoriak","uid":"NA==","breadcrumbs":[],"url_suffix":".html"},"9":{"name":"\u00c9lelmiszer","url_path":"termekek\/elelmiszer","uid":"OQ==","breadcrumbs":[{"category_name":"Term\u00e9kek","category_url_path":"termekek"}],"url_suffix":".html"},"237":{"name":"Szemes k\u00e1v\u00e9k","url_path":"termekek\/elelmiszer\/kavezas\/kavek\/szemes-kavek","uid":"MjM3","breadcrumbs":[{"category_name":"Term\u00e9kek","category_url_path":"termekek"},{"category_name":"\u00c9lelmiszer","category_url_path":"termekek\/elelmiszer"},{"category_name":"K\u00e1v\u00e9z\u00e1s","category_url_path":"termekek\/elelmiszer\/kavezas"},{"category_name":"K\u00e1v\u00e9k","category_url_path":"termekek\/elelmiszer\/kavezas\/kavek"}],"url_suffix":".html"},"258":{"name":"K\u00e1v\u00e9k","url_path":"termekek\/elelmiszer\/kavek","uid":"MjU4","breadcrumbs":[{"category_name":"Term\u00e9kek","category_url_path":"termekek"},{"category_name":"\u00c9lelmiszer","category_url_path":"termekek\/elelmiszer"}],"url_suffix":".html"},"1945":{"name":"Webshopon megjelen\u0151 term\u00e9kek","url_path":"webshop-kategoriak\/webshopon-megjeleno-termekek","uid":"MTk0NQ==","breadcrumbs":[],"url_suffix":".html"},"3293":{"name":"K\u00e1v\u00e9z\u00e1s","url_path":"termekek\/elelmiszer\/kavezas","uid":"MzI5Mw==","breadcrumbs":[{"category_name":"Term\u00e9kek","category_url_path":"termekek"},{"category_name":"\u00c9lelmiszer","category_url_path":"termekek\/elelmiszer"}],"url_suffix":".html"},"3295":{"name":"K\u00e1v\u00e9k","url_path":"termekek\/elelmiszer\/kavezas\/kavek","uid":"MzI5NQ==","breadcrumbs":[{"category_name":"Term\u00e9kek","category_url_path":"termekek"},{"category_name":"\u00c9lelmiszer","category_url_path":"termekek\/elelmiszer"},{"category_name":"K\u00e1v\u00e9z\u00e1s","category_url_path":"termekek\/elelmiszer\/kavezas"}],"url_suffix":".html"},"6179":{"name":"Webshopra rendelni kell","url_path":"webshop-kategoriak\/webshopra-rendelni-kell","uid":"NjE3OQ==","breadcrumbs":[],"url_suffix":".html"}},"product_view_attributes":[{"label":"Weight","value":"0.512000","code":"weight"},{"label":"EAN code","value":"8711000464649","code":"ean_code"},{"label":"Unit","value":"kg","code":"unit"},{"label":"Term\u00e9k inform\u00e1ci\u00f3k","value":"A L\u2019Or Espresso Brazil ter\u00fcletszelekt\u00e1lt, 100% Arabica k\u00e1v\u00e9szemekb\u0151l k\u00e9sz\u00fcl. A lass\u00fa p\u00f6rk\u00f6l\u00e9s\u0171 elj\u00e1r\u00e1snak k\u00f6sz\u00f6nhet\u0151en a k\u00e1v\u00e9szemek k\u00fcl\u00f6n\u00f6sen gazdag, magukkal ragad\u00f3 arom\u00e1kkal k\u00e1pr\u00e1ztatj\u00e1k el a k\u00e1v\u00e9 szerelmeseinek \u00e9rz\u00e9keit. A L\u2019Or Espresso Brazil \u00edzvil\u00e1ga l\u00e1gy \u00e9s selymes. Ebben a k\u00e1v\u00e9ban a di\u00f3s \u00edzjegyek keverednek gy\u00fcm\u00f6lcs\u00f6s t\u00f3nussal, enyh\u00e9n keserny\u00e9s lecseng\u00e9ssel. Fedezze fel a L\u2019OR Espresso Brazil k\u00fcl\u00f6nleges, mag\u00e1val ragad\u00f3 \u00edz\u00e9lm\u00e9ny\u00e9t! B\u00e1rmilyen automata eszpressz\u00f3 k\u00e1v\u00e9g\u00e9phez haszn\u00e1lhat\u00f3. \u0150rl\u00e9s ut\u00e1n alkalmas hagyom\u00e1nyos, karos \u00e9s filter k\u00e1v\u00e9f\u0151z\u0151ben t\u00f6rt\u00e9n\u0151 felhaszn\u00e1l\u00e1shoz is.","code":"35_termek_informaciok"},{"label":"Egys\u00e9g\u00e1r","value":"7543.307000","code":"unit_price"},{"label":"M\u00e1rka","value":"224101","code":"25_marka_dropdown"},{"label":"T\u00e9rfogat","value":"0.0017875","code":"terfogat"},{"label":"Unit Price with Tax","value":"9580.000000","code":"gross_unit_price"}],"max_sale_qty":24,"imageWebP":"https:\/\/ecofamily.hu\/media\/mf_webp\/png\/media\/catalog\/product\/8\/7\/8711000464649_sti1.webp","qty":"245.0000"},{"__typename":"SimpleProduct","title":"L'OR Crema Absolu Classique szemes p\u00f6rk\u00f6lt k\u00e1v\u00e9 1000 g","sku":"306250100202","id":"36837","request_path":"l-or-kave-1kg-crema-absolu-classique-szemes.html","price":{"final":9589.998601,"regular":9589.998601,"special":false},"image":"https:\/\/ecofamily.hu\/media\/mf_webp\/png\/media\/catalog\/product\/8\/7\/8711000400791_sti1.webp","image_url":"https:\/\/ecofamily.hu\/media\/mf_webp\/png\/media\/catalog\/product\/cache\/22cc39ddf55f9894ddb6ec942fd521a9\/8\/7\/8711000400791_sti1.webp","is_salable":true,"product_badges":[],"age_verification":"0","package_info":{"package":"4","package_unit":"darab","package_info_text":"1 karton = 4 darab"},"uid":"MzY4Mzc=","unit_price_and_unit":"9 590 Ft \/ kg","deepest_product_category_url":"","categories":{"3":{"name":"Term\u00e9kek","url_path":"termekek","uid":"Mw==","breadcrumbs":[],"url_suffix":".html"},"4":{"name":"Webshop Kateg\u00f3ri\u00e1k","url_path":"webshop-kategoriak","uid":"NA==","breadcrumbs":[],"url_suffix":".html"},"9":{"name":"\u00c9lelmiszer","url_path":"termekek\/elelmiszer","uid":"OQ==","breadcrumbs":[{"category_name":"Term\u00e9kek","category_url_path":"termekek"}],"url_suffix":".html"},"237":{"name":"Szemes k\u00e1v\u00e9k","url_path":"termekek\/elelmiszer\/kavezas\/kavek\/szemes-kavek","uid":"MjM3","breadcrumbs":[{"category_name":"Term\u00e9kek","category_url_path":"termekek"},{"category_name":"\u00c9lelmiszer","category_url_path":"termekek\/elelmiszer"},{"category_name":"K\u00e1v\u00e9z\u00e1s","category_url_path":"termekek\/elelmiszer\/kavezas"},{"category_name":"K\u00e1v\u00e9k","category_url_path":"termekek\/elelmiszer\/kavezas\/kavek"}],"url_suffix":".html"},"258":{"name":"K\u00e1v\u00e9k","url_path":"termekek\/elelmiszer\/kavek","uid":"MjU4","breadcrumbs":[{"category_name":"Term\u00e9kek","category_url_path":"termekek"},{"category_name":"\u00c9lelmiszer","category_url_path":"termekek\/elelmiszer"}],"url_suffix":".html"},"1945":{"name":"Webshopon megjelen\u0151 term\u00e9kek","url_path":"webshop-kategoriak\/webshopon-megjeleno-termekek","uid":"MTk0NQ==","breadcrumbs":[],"url_suffix":".html"},"3293":{"name":"K\u00e1v\u00e9z\u00e1s","url_path":"termekek\/elelmiszer\/kavezas","uid":"MzI5Mw==","breadcrumbs":[{"category_name":"Term\u00e9kek","category_url_path":"termekek"},{"category_name":"\u00c9lelmiszer","category_url_path":"termekek\/elelmiszer"}],"url_suffix":".html"},"3295":{"name":"K\u00e1v\u00e9k","url_path":"termekek\/elelmiszer\/kavezas\/kavek","uid":"MzI5NQ==","breadcrumbs":[{"category_name":"Term\u00e9kek","category_url_path":"termekek"},{"category_name":"\u00c9lelmiszer","category_url_path":"termekek\/elelmiszer"},{"category_name":"K\u00e1v\u00e9z\u00e1s","category_url_path":"termekek\/elelmiszer\/kavezas"}],"url_suffix":".html"},"3677":{"name":"C\u00e9geknek, Int\u00e9zm\u00e9nyeknek","url_path":"termekek\/cegeknek-intezmenyeknek","uid":"MzY3Nw==","breadcrumbs":[{"category_name":"Term\u00e9kek","category_url_path":"termekek"}],"url_suffix":".html"},"3687":{"name":"Irodai vend\u00e9gl\u00e1t\u00e1s","url_path":"termekek\/cegeknek-intezmenyeknek\/irodai-vendeglatas","uid":"MzY4Nw==","breadcrumbs":[{"category_name":"Term\u00e9kek","category_url_path":"termekek"},{"category_name":"C\u00e9geknek, Int\u00e9zm\u00e9nyeknek","category_url_path":"termekek\/cegeknek-intezmenyeknek"}],"url_suffix":".html"},"3695":{"name":"K\u00e1v\u00e9k","url_path":"termekek\/cegeknek-intezmenyeknek\/irodai-vendeglatas\/kavek","uid":"MzY5NQ==","breadcrumbs":[{"category_name":"Term\u00e9kek","category_url_path":"termekek"},{"category_name":"C\u00e9geknek, Int\u00e9zm\u00e9nyeknek","category_url_path":"termekek\/cegeknek-intezmenyeknek"},{"category_name":"Irodai vend\u00e9gl\u00e1t\u00e1s","category_url_path":"termekek\/cegeknek-intezmenyeknek\/irodai-vendeglatas"}],"url_suffix":".html"},"3719":{"name":"Szemes k\u00e1v\u00e9k","url_path":"termekek\/cegeknek-intezmenyeknek\/irodai-vendeglatas\/kavek\/szemes-kavek","uid":"MzcxOQ==","breadcrumbs":[{"category_name":"Term\u00e9kek","category_url_path":"termekek"},{"category_name":"C\u00e9geknek, Int\u00e9zm\u00e9nyeknek","category_url_path":"termekek\/cegeknek-intezmenyeknek"},{"category_name":"Irodai vend\u00e9gl\u00e1t\u00e1s","category_url_path":"termekek\/cegeknek-intezmenyeknek\/irodai-vendeglatas"},{"category_name":"K\u00e1v\u00e9k","category_url_path":"termekek\/cegeknek-intezmenyeknek\/irodai-vendeglatas\/kavek"}],"url_suffix":".html"},"6179":{"name":"Webshopra rendelni kell","url_path":"webshop-kategoriak\/webshopra-rendelni-kell","uid":"NjE3OQ==","breadcrumbs":[],"url_suffix":".html"}},"product_view_attributes":[{"label":"Weight","value":"1.018000","code":"weight"},{"label":"EAN code","value":"8711000400791","code":"ean_code"},{"label":"Unit","value":"kg","code":"unit"},{"label":"Term\u00e9k inform\u00e1ci\u00f3k","value":"A L'Or Classique a nyugalom \u00e9s a gyeng\u00e9ds\u00e9g \u00e9rzet\u00e9t hordozza mag\u00e1ban. Egy k\u00e1v\u00e9, amely felid\u00e9zi egy p\u00e9ks\u00e9g hangulat\u00e1t: a kemence meleg\u00e9t, a di\u00f3, a gabona \u00e9s a frissen s\u00fclt p\u00e9ks\u00fctem\u00e9nyek illat\u00e1t. Egyszer\u0171s\u00e9ge b\u00e1rmely pillanatban \u00e9lvezhet\u0151v\u00e9 teszi.\u00a0Arabica \u00e9s robusta k\u00e1v\u00e9szemek kever\u00e9ke. B\u00e1rmilyen automata eszpressz\u00f3 k\u00e1v\u00e9g\u00e9phez haszn\u00e1lhat\u00f3. \u0150rl\u00e9s ut\u00e1n alkalmas hagyom\u00e1nyos, karos eszpressz\u00f3 vagy filter k\u00e1v\u00e9f\u0151z\u0151ben t\u00f6rt\u00e9n\u0151 felhaszn\u00e1l\u00e1shoz is.","code":"35_termek_informaciok"},{"label":"Egys\u00e9g\u00e1r","value":"7551.181000","code":"unit_price"},{"label":"M\u00e1rka","value":"224101","code":"25_marka_dropdown"},{"label":"T\u00e9rfogat","value":"0.003484","code":"terfogat"},{"label":"Unit Price with Tax","value":"9590.000000","code":"gross_unit_price"}],"max_sale_qty":24,"imageWebP":"https:\/\/ecofamily.hu\/media\/mf_webp\/png\/media\/catalog\/product\/8\/7\/8711000400791_sti1.webp","qty":"121.0000"},{"__typename":"SimpleProduct","title":"Caff\u00e8 Borbone Crema Classica szemes p\u00f6rk\u00f6lt k\u00e1v\u00e9kever\u00e9k 1 kg","sku":"306250210101","id":"38607","request_path":"caffe-borbone-kave-1kg-classica-szemes.html","price":{"final":7190.003401,"regular":7190.003401,"special":false},"image":"https:\/\/ecofamily.hu\/media\/mf_webp\/jpg\/media\/catalog\/product\/8\/0\/8034028339509_1_1.webp","image_url":"https:\/\/ecofamily.hu\/media\/mf_webp\/jpg\/media\/catalog\/product\/cache\/22cc39ddf55f9894ddb6ec942fd521a9\/8\/0\/8034028339509_1_1.webp","is_salable":true,"product_badges":[],"age_verification":"0","package_info":{"package":"6","package_unit":"darab","package_info_text":"1 karton = 6 darab"},"uid":"Mzg2MDc=","unit_price_and_unit":"7 190 Ft \/ kg","deepest_product_category_url":"","categories":{"3":{"name":"Term\u00e9kek","url_path":"termekek","uid":"Mw==","breadcrumbs":[],"url_suffix":".html"},"4":{"name":"Webshop Kateg\u00f3ri\u00e1k","url_path":"webshop-kategoriak","uid":"NA==","breadcrumbs":[],"url_suffix":".html"},"9":{"name":"\u00c9lelmiszer","url_path":"termekek\/elelmiszer","uid":"OQ==","breadcrumbs":[{"category_name":"Term\u00e9kek","category_url_path":"termekek"}],"url_suffix":".html"},"179":{"name":"Nem k\u00e9r\u00fcnk BrandBank szinkront","url_path":"webshop-kategoriak\/nem-kerunk-brandbank-szinkront","uid":"MTc5","breadcrumbs":[],"url_suffix":".html"},"237":{"name":"Szemes k\u00e1v\u00e9k","url_path":"termekek\/elelmiszer\/kavezas\/kavek\/szemes-kavek","uid":"MjM3","breadcrumbs":[{"category_name":"Term\u00e9kek","category_url_path":"termekek"},{"category_name":"\u00c9lelmiszer","category_url_path":"termekek\/elelmiszer"},{"category_name":"K\u00e1v\u00e9z\u00e1s","category_url_path":"termekek\/elelmiszer\/kavezas"},{"category_name":"K\u00e1v\u00e9k","category_url_path":"termekek\/elelmiszer\/kavezas\/kavek"}],"url_suffix":".html"},"258":{"name":"K\u00e1v\u00e9k","url_path":"termekek\/elelmiszer\/kavek","uid":"MjU4","breadcrumbs":[{"category_name":"Term\u00e9kek","category_url_path":"termekek"},{"category_name":"\u00c9lelmiszer","category_url_path":"termekek\/elelmiszer"}],"url_suffix":".html"},"1945":{"name":"Webshopon megjelen\u0151 term\u00e9kek","url_path":"webshop-kategoriak\/webshopon-megjeleno-termekek","uid":"MTk0NQ==","breadcrumbs":[],"url_suffix":".html"},"3293":{"name":"K\u00e1v\u00e9z\u00e1s","url_path":"termekek\/elelmiszer\/kavezas","uid":"MzI5Mw==","breadcrumbs":[{"category_name":"Term\u00e9kek","category_url_path":"termekek"},{"category_name":"\u00c9lelmiszer","category_url_path":"termekek\/elelmiszer"}],"url_suffix":".html"},"3295":{"name":"K\u00e1v\u00e9k","url_path":"termekek\/elelmiszer\/kavezas\/kavek","uid":"MzI5NQ==","breadcrumbs":[{"category_name":"Term\u00e9kek","category_url_path":"termekek"},{"category_name":"\u00c9lelmiszer","category_url_path":"termekek\/elelmiszer"},{"category_name":"K\u00e1v\u00e9z\u00e1s","category_url_path":"termekek\/elelmiszer\/kavezas"}],"url_suffix":".html"},"3677":{"name":"C\u00e9geknek, Int\u00e9zm\u00e9nyeknek","url_path":"termekek\/cegeknek-intezmenyeknek","uid":"MzY3Nw==","breadcrumbs":[{"category_name":"Term\u00e9kek","category_url_path":"termekek"}],"url_suffix":".html"},"3687":{"name":"Irodai vend\u00e9gl\u00e1t\u00e1s","url_path":"termekek\/cegeknek-intezmenyeknek\/irodai-vendeglatas","uid":"MzY4Nw==","breadcrumbs":[{"category_name":"Term\u00e9kek","category_url_path":"termekek"},{"category_name":"C\u00e9geknek, Int\u00e9zm\u00e9nyeknek","category_url_path":"termekek\/cegeknek-intezmenyeknek"}],"url_suffix":".html"},"3695":{"name":"K\u00e1v\u00e9k","url_path":"termekek\/cegeknek-intezmenyeknek\/irodai-vendeglatas\/kavek","uid":"MzY5NQ==","breadcrumbs":[{"category_name":"Term\u00e9kek","category_url_path":"termekek"},{"category_name":"C\u00e9geknek, Int\u00e9zm\u00e9nyeknek","category_url_path":"termekek\/cegeknek-intezmenyeknek"},{"category_name":"Irodai vend\u00e9gl\u00e1t\u00e1s","category_url_path":"termekek\/cegeknek-intezmenyeknek\/irodai-vendeglatas"}],"url_suffix":".html"},"3719":{"name":"Szemes k\u00e1v\u00e9k","url_path":"termekek\/cegeknek-intezmenyeknek\/irodai-vendeglatas\/kavek\/szemes-kavek","uid":"MzcxOQ==","breadcrumbs":[{"category_name":"Term\u00e9kek","category_url_path":"termekek"},{"category_name":"C\u00e9geknek, Int\u00e9zm\u00e9nyeknek","category_url_path":"termekek\/cegeknek-intezmenyeknek"},{"category_name":"Irodai vend\u00e9gl\u00e1t\u00e1s","category_url_path":"termekek\/cegeknek-intezmenyeknek\/irodai-vendeglatas"},{"category_name":"K\u00e1v\u00e9k","category_url_path":"termekek\/cegeknek-intezmenyeknek\/irodai-vendeglatas\/kavek"}],"url_suffix":".html"},"6179":{"name":"Webshopra rendelni kell","url_path":"webshop-kategoriak\/webshopra-rendelni-kell","uid":"NjE3OQ==","breadcrumbs":[],"url_suffix":".html"}},"product_view_attributes":[{"label":"Weight","value":"1.180000","code":"weight"},{"label":"EAN code","value":"8034028339509","code":"ean_code"},{"label":"Unit","value":"kg","code":"unit"},{"label":"Term\u00e9k inform\u00e1ci\u00f3k","value":"K\u00e1v\u00e9kever\u00e9k min\u0151s\u00e9gi Arabica \u00e9s Robusta k\u00e1v\u00e9b\u00f3l. Testes, harmonikus arom\u00e1j\u00fa, b\u00e1rsonyosan kr\u00e9mes k\u00e1v\u00e9. ","code":"35_termek_informaciok"},{"label":"Egys\u00e9g\u00e1r","value":"5661.417000","code":"unit_price"},{"label":"M\u00e1rka","value":"224411","code":"25_marka_dropdown"},{"label":"T\u00e9rfogat","value":"0.002673","code":"terfogat"},{"label":"Unit Price with Tax","value":"7190.000000","code":"gross_unit_price"}],"max_sale_qty":24,"imageWebP":"https:\/\/ecofamily.hu\/media\/mf_webp\/jpg\/media\/catalog\/product\/8\/0\/8034028339509_1_1.webp","qty":"54.0000"},{"__typename":"SimpleProduct","title":"Caff\u00e8 Borbone Espresso Intenso szemes p\u00f6rk\u00f6lt k\u00e1v\u00e9kever\u00e9k 1 kg","sku":"306250210102","id":"38609","request_path":"caffe-borbone-kave-1kg-espresso-szemes.html","price":{"final":7190.003401,"regular":7190.003401,"special":false},"image":"https:\/\/ecofamily.hu\/media\/mf_webp\/png\/media\/catalog\/product\/8\/0\/8034028339516_1.webp","image_url":"https:\/\/ecofamily.hu\/media\/mf_webp\/png\/media\/catalog\/product\/cache\/22cc39ddf55f9894ddb6ec942fd521a9\/8\/0\/8034028339516_1.webp","is_salable":true,"product_badges":[],"age_verification":"0","package_info":{"package":"6","package_unit":"darab","package_info_text":"1 karton = 6 darab"},"uid":"Mzg2MDk=","unit_price_and_unit":"7 190 Ft \/ kg","deepest_product_category_url":"","categories":{"3":{"name":"Term\u00e9kek","url_path":"termekek","uid":"Mw==","breadcrumbs":[],"url_suffix":".html"},"4":{"name":"Webshop Kateg\u00f3ri\u00e1k","url_path":"webshop-kategoriak","uid":"NA==","breadcrumbs":[],"url_suffix":".html"},"9":{"name":"\u00c9lelmiszer","url_path":"termekek\/elelmiszer","uid":"OQ==","breadcrumbs":[{"category_name":"Term\u00e9kek","category_url_path":"termekek"}],"url_suffix":".html"},"179":{"name":"Nem k\u00e9r\u00fcnk BrandBank szinkront","url_path":"webshop-kategoriak\/nem-kerunk-brandbank-szinkront","uid":"MTc5","breadcrumbs":[],"url_suffix":".html"},"237":{"name":"Szemes k\u00e1v\u00e9k","url_path":"termekek\/elelmiszer\/kavezas\/kavek\/szemes-kavek","uid":"MjM3","breadcrumbs":[{"category_name":"Term\u00e9kek","category_url_path":"termekek"},{"category_name":"\u00c9lelmiszer","category_url_path":"termekek\/elelmiszer"},{"category_name":"K\u00e1v\u00e9z\u00e1s","category_url_path":"termekek\/elelmiszer\/kavezas"},{"category_name":"K\u00e1v\u00e9k","category_url_path":"termekek\/elelmiszer\/kavezas\/kavek"}],"url_suffix":".html"},"258":{"name":"K\u00e1v\u00e9k","url_path":"termekek\/elelmiszer\/kavek","uid":"MjU4","breadcrumbs":[{"category_name":"Term\u00e9kek","category_url_path":"termekek"},{"category_name":"\u00c9lelmiszer","category_url_path":"termekek\/elelmiszer"}],"url_suffix":".html"},"1945":{"name":"Webshopon megjelen\u0151 term\u00e9kek","url_path":"webshop-kategoriak\/webshopon-megjeleno-termekek","uid":"MTk0NQ==","breadcrumbs":[],"url_suffix":".html"},"3293":{"name":"K\u00e1v\u00e9z\u00e1s","url_path":"termekek\/elelmiszer\/kavezas","uid":"MzI5Mw==","breadcrumbs":[{"category_name":"Term\u00e9kek","category_url_path":"termekek"},{"category_name":"\u00c9lelmiszer","category_url_path":"termekek\/elelmiszer"}],"url_suffix":".html"},"3295":{"name":"K\u00e1v\u00e9k","url_path":"termekek\/elelmiszer\/kavezas\/kavek","uid":"MzI5NQ==","breadcrumbs":[{"category_name":"Term\u00e9kek","category_url_path":"termekek"},{"category_name":"\u00c9lelmiszer","category_url_path":"termekek\/elelmiszer"},{"category_name":"K\u00e1v\u00e9z\u00e1s","category_url_path":"termekek\/elelmiszer\/kavezas"}],"url_suffix":".html"},"3677":{"name":"C\u00e9geknek, Int\u00e9zm\u00e9nyeknek","url_path":"termekek\/cegeknek-intezmenyeknek","uid":"MzY3Nw==","breadcrumbs":[{"category_name":"Term\u00e9kek","category_url_path":"termekek"}],"url_suffix":".html"},"3687":{"name":"Irodai vend\u00e9gl\u00e1t\u00e1s","url_path":"termekek\/cegeknek-intezmenyeknek\/irodai-vendeglatas","uid":"MzY4Nw==","breadcrumbs":[{"category_name":"Term\u00e9kek","category_url_path":"termekek"},{"category_name":"C\u00e9geknek, Int\u00e9zm\u00e9nyeknek","category_url_path":"termekek\/cegeknek-intezmenyeknek"}],"url_suffix":".html"},"3695":{"name":"K\u00e1v\u00e9k","url_path":"termekek\/cegeknek-intezmenyeknek\/irodai-vendeglatas\/kavek","uid":"MzY5NQ==","breadcrumbs":[{"category_name":"Term\u00e9kek","category_url_path":"termekek"},{"category_name":"C\u00e9geknek, Int\u00e9zm\u00e9nyeknek","category_url_path":"termekek\/cegeknek-intezmenyeknek"},{"category_name":"Irodai vend\u00e9gl\u00e1t\u00e1s","category_url_path":"termekek\/cegeknek-intezmenyeknek\/irodai-vendeglatas"}],"url_suffix":".html"},"3719":{"name":"Szemes k\u00e1v\u00e9k","url_path":"termekek\/cegeknek-intezmenyeknek\/irodai-vendeglatas\/kavek\/szemes-kavek","uid":"MzcxOQ==","breadcrumbs":[{"category_name":"Term\u00e9kek","category_url_path":"termekek"},{"category_name":"C\u00e9geknek, Int\u00e9zm\u00e9nyeknek","category_url_path":"termekek\/cegeknek-intezmenyeknek"},{"category_name":"Irodai vend\u00e9gl\u00e1t\u00e1s","category_url_path":"termekek\/cegeknek-intezmenyeknek\/irodai-vendeglatas"},{"category_name":"K\u00e1v\u00e9k","category_url_path":"termekek\/cegeknek-intezmenyeknek\/irodai-vendeglatas\/kavek"}],"url_suffix":".html"},"6179":{"name":"Webshopra rendelni kell","url_path":"webshop-kategoriak\/webshopra-rendelni-kell","uid":"NjE3OQ==","breadcrumbs":[],"url_suffix":".html"}},"product_view_attributes":[{"label":"Weight","value":"1.180000","code":"weight"},{"label":"EAN code","value":"8034028339516","code":"ean_code"},{"label":"Unit","value":"kg","code":"unit"},{"label":"Term\u00e9k inform\u00e1ci\u00f3k","value":"Min\u0151s\u00e9gi k\u00e1v\u00e9kever\u00e9k v\u00e1logat\u00e1s. Testes, hat\u00e1rozott \u00edzvil\u00e1g\u00fa, kr\u00e9mes k\u00e1v\u00e9. ","code":"35_termek_informaciok"},{"label":"Egys\u00e9g\u00e1r","value":"5661.417000","code":"unit_price"},{"label":"M\u00e1rka","value":"224411","code":"25_marka_dropdown"},{"label":"T\u00e9rfogat","value":"0.002673","code":"terfogat"},{"label":"Unit Price with Tax","value":"7190.000000","code":"gross_unit_price"}],"max_sale_qty":24,"imageWebP":"https:\/\/ecofamily.hu\/media\/mf_webp\/png\/media\/catalog\/product\/8\/0\/8034028339516_1.webp","qty":"130.0000"},{"__typename":"SimpleProduct","title":"Caf\u00e9 Frei k\u00e1v\u00e9kever\u00e9k 200g Toki\u00f3i M\u00e1lna \u0151r\u00f6lt","sku":"306240210106","id":"39605","request_path":"cafe-frei-kavekeverek-200g-tokioi-malna-orolt.html","price":{"final":1840.001401,"regular":1840.001401,"special":false},"image":"https:\/\/ecofamily.hu\/media\/mf_webp\/png\/media\/catalog\/product\/5\/9\/5999883744222_1.webp","image_url":"https:\/\/ecofamily.hu\/media\/mf_webp\/png\/media\/catalog\/product\/cache\/22cc39ddf55f9894ddb6ec942fd521a9\/5\/9\/5999883744222_1.webp","is_salable":true,"product_badges":[],"age_verification":"0","package_info":{"package":"12","package_unit":"darab","package_info_text":"1 karton = 12 darab"},"uid":"Mzk2MDU=","unit_price_and_unit":"9 200 Ft \/ kg","deepest_product_category_url":"","categories":{"3":{"name":"Term\u00e9kek","url_path":"termekek","uid":"Mw==","breadcrumbs":[],"url_suffix":".html"},"4":{"name":"Webshop Kateg\u00f3ri\u00e1k","url_path":"webshop-kategoriak","uid":"NA==","breadcrumbs":[],"url_suffix":".html"},"9":{"name":"\u00c9lelmiszer","url_path":"termekek\/elelmiszer","uid":"OQ==","breadcrumbs":[{"category_name":"Term\u00e9kek","category_url_path":"termekek"}],"url_suffix":".html"},"179":{"name":"Nem k\u00e9r\u00fcnk BrandBank szinkront","url_path":"webshop-kategoriak\/nem-kerunk-brandbank-szinkront","uid":"MTc5","breadcrumbs":[],"url_suffix":".html"},"238":{"name":"\u0150r\u00f6lt k\u00e1v\u00e9k","url_path":"termekek\/elelmiszer\/kavezas\/kavek\/orolt-kavek","uid":"MjM4","breadcrumbs":[{"category_name":"Term\u00e9kek","category_url_path":"termekek"},{"category_name":"\u00c9lelmiszer","category_url_path":"termekek\/elelmiszer"},{"category_name":"K\u00e1v\u00e9z\u00e1s","category_url_path":"termekek\/elelmiszer\/kavezas"},{"category_name":"K\u00e1v\u00e9k","category_url_path":"termekek\/elelmiszer\/kavezas\/kavek"}],"url_suffix":".html"},"258":{"name":"K\u00e1v\u00e9k","url_path":"termekek\/elelmiszer\/kavek","uid":"MjU4","breadcrumbs":[{"category_name":"Term\u00e9kek","category_url_path":"termekek"},{"category_name":"\u00c9lelmiszer","category_url_path":"termekek\/elelmiszer"}],"url_suffix":".html"},"1695":{"name":"Szezon","url_path":"termekek\/szezon","uid":"MTY5NQ==","breadcrumbs":[{"category_name":"Term\u00e9kek","category_url_path":"termekek"}],"url_suffix":".html"},"1945":{"name":"Webshopon megjelen\u0151 term\u00e9kek","url_path":"webshop-kategoriak\/webshopon-megjeleno-termekek","uid":"MTk0NQ==","breadcrumbs":[],"url_suffix":".html"},"2987":{"name":"K\u00e1v\u00e9k\u00fcl\u00f6nlegess\u00e9gek","url_path":"termekek\/elelmiszer\/kavezas\/kavek\/kavekulonlegessegek","uid":"Mjk4Nw==","breadcrumbs":[{"category_name":"Term\u00e9kek","category_url_path":"termekek"},{"category_name":"\u00c9lelmiszer","category_url_path":"termekek\/elelmiszer"},{"category_name":"K\u00e1v\u00e9z\u00e1s","category_url_path":"termekek\/elelmiszer\/kavezas"},{"category_name":"K\u00e1v\u00e9k","category_url_path":"termekek\/elelmiszer\/kavezas\/kavek"}],"url_suffix":".html"},"3293":{"name":"K\u00e1v\u00e9z\u00e1s","url_path":"termekek\/elelmiszer\/kavezas","uid":"MzI5Mw==","breadcrumbs":[{"category_name":"Term\u00e9kek","category_url_path":"termekek"},{"category_name":"\u00c9lelmiszer","category_url_path":"termekek\/elelmiszer"}],"url_suffix":".html"},"3295":{"name":"K\u00e1v\u00e9k","url_path":"termekek\/elelmiszer\/kavezas\/kavek","uid":"MzI5NQ==","breadcrumbs":[{"category_name":"Term\u00e9kek","category_url_path":"termekek"},{"category_name":"\u00c9lelmiszer","category_url_path":"termekek\/elelmiszer"},{"category_name":"K\u00e1v\u00e9z\u00e1s","category_url_path":"termekek\/elelmiszer\/kavezas"}],"url_suffix":".html"},"3757":{"name":"Valentin-nap","url_path":"termekek\/szezon\/valentin-nap","uid":"Mzc1Nw==","breadcrumbs":[{"category_name":"Term\u00e9kek","category_url_path":"termekek"},{"category_name":"Szezon","category_url_path":"termekek\/szezon"}],"url_suffix":".html"},"6179":{"name":"Webshopra rendelni kell","url_path":"webshop-kategoriak\/webshopra-rendelni-kell","uid":"NjE3OQ==","breadcrumbs":[],"url_suffix":".html"}},"product_view_attributes":[{"label":"Weight","value":"0.230000","code":"weight"},{"label":"EAN code","value":"5999883744222","code":"ean_code"},{"label":"Unit","value":"kg","code":"unit"},{"label":"Term\u00e9k inform\u00e1ci\u00f3k","value":"A sz\u00edntiszta jap\u00e1n csokol\u00e1d\u00e9 h\u00e1zass\u00e1ga a toki\u00f3i cukr\u00e1szd\u00e1k kedvenc m\u00e1lna-\u00edz\u00e9vel. A Cafe Frei egyed\u00fcl\u00e1ll\u00f3 p\u00f6rk\u00f6l\u00e9si, \u0151rl\u00e9si \u00e9s \u00edzes\u00edt\u00e9si \u00faj\u00edt\u00e1s\u00e1nak k\u00f6sz\u00f6nhet\u0151en az illatos \u0151r\u00f6lt k\u00e1v\u00e9b\u00f3l b\u00e1rmilyen otthoni k\u00e1v\u00e9s eszk\u00f6zzel k\u00e9sz\u00edthet\u0151 m\u00e1lna \u00edz\u0171 desszertk\u00e1v\u00e9. Eszpressz\u00f3g\u00e9ppel \u00e9pp\u00fagy, mint \u00fajrat\u00f6lthet\u0151 kapszul\u00e1val vagy ak\u00e1r \u201ekotyog\u00f3ssal\u201d, esetleg filter-m\u00f3dszerrel. El\u0151sz\u00f6r k\u00e9sz\u00edts\u00fck el a k\u00e1v\u00e9t, majd adjunk hozz\u00e1 tetsz\u00e9s szerint hideg vagy meleg tejet (b\u00e1r ihat\u00f3 hossz\u00fa feketek\u00e1v\u00e9k\u00e9nt is). Cukor vagy m\u00e9z mindenk\u00e9pp kell bele, mert a m\u00e1lna intenz\u00edv \u00edz\u00e9t az \u00e9des\u00edt\u00e9s var\u00e1zsolja el\u0151 a cs\u00e9sz\u00e9nkben!","code":"35_termek_informaciok"},{"label":"Egys\u00e9g\u00e1r","value":"7244.094000","code":"unit_price"},{"label":"M\u00e1rka","value":"219567","code":"25_marka_dropdown"},{"label":"T\u00e9rfogat","value":"0.0009804","code":"terfogat"},{"label":"Unit Price with Tax","value":"9199.990000","code":"gross_unit_price"}],"max_sale_qty":24,"imageWebP":"https:\/\/ecofamily.hu\/media\/mf_webp\/png\/media\/catalog\/product\/5\/9\/5999883744222_1.webp","qty":"278.0000"},{"__typename":"SimpleProduct","title":"Caf\u00e9 Frei k\u00e1v\u00e9kever\u00e9k 200g Rio De Janeiro-i Rumoscsoki \u0151r\u00f6lt","sku":"306240210107","id":"39607","request_path":"cafe-frei-kavekeverek-200g-rio-de-janeiro-i-rumoscsoki-orolt.html","price":{"final":1840.001401,"regular":1840.001401,"special":false},"image":"https:\/\/ecofamily.hu\/media\/mf_webp\/png\/media\/catalog\/product\/5\/9\/5999883744246_1.webp","image_url":"https:\/\/ecofamily.hu\/media\/mf_webp\/png\/media\/catalog\/product\/cache\/22cc39ddf55f9894ddb6ec942fd521a9\/5\/9\/5999883744246_1.webp","is_salable":true,"product_badges":[],"age_verification":"0","package_info":{"package":"12","package_unit":"darab","package_info_text":"1 karton = 12 darab"},"uid":"Mzk2MDc=","unit_price_and_unit":"9 200 Ft \/ kg","deepest_product_category_url":"","categories":{"3":{"name":"Term\u00e9kek","url_path":"termekek","uid":"Mw==","breadcrumbs":[],"url_suffix":".html"},"4":{"name":"Webshop Kateg\u00f3ri\u00e1k","url_path":"webshop-kategoriak","uid":"NA==","breadcrumbs":[],"url_suffix":".html"},"9":{"name":"\u00c9lelmiszer","url_path":"termekek\/elelmiszer","uid":"OQ==","breadcrumbs":[{"category_name":"Term\u00e9kek","category_url_path":"termekek"}],"url_suffix":".html"},"179":{"name":"Nem k\u00e9r\u00fcnk BrandBank szinkront","url_path":"webshop-kategoriak\/nem-kerunk-brandbank-szinkront","uid":"MTc5","breadcrumbs":[],"url_suffix":".html"},"238":{"name":"\u0150r\u00f6lt k\u00e1v\u00e9k","url_path":"termekek\/elelmiszer\/kavezas\/kavek\/orolt-kavek","uid":"MjM4","breadcrumbs":[{"category_name":"Term\u00e9kek","category_url_path":"termekek"},{"category_name":"\u00c9lelmiszer","category_url_path":"termekek\/elelmiszer"},{"category_name":"K\u00e1v\u00e9z\u00e1s","category_url_path":"termekek\/elelmiszer\/kavezas"},{"category_name":"K\u00e1v\u00e9k","category_url_path":"termekek\/elelmiszer\/kavezas\/kavek"}],"url_suffix":".html"},"258":{"name":"K\u00e1v\u00e9k","url_path":"termekek\/elelmiszer\/kavek","uid":"MjU4","breadcrumbs":[{"category_name":"Term\u00e9kek","category_url_path":"termekek"},{"category_name":"\u00c9lelmiszer","category_url_path":"termekek\/elelmiszer"}],"url_suffix":".html"},"1695":{"name":"Szezon","url_path":"termekek\/szezon","uid":"MTY5NQ==","breadcrumbs":[{"category_name":"Term\u00e9kek","category_url_path":"termekek"}],"url_suffix":".html"},"1945":{"name":"Webshopon megjelen\u0151 term\u00e9kek","url_path":"webshop-kategoriak\/webshopon-megjeleno-termekek","uid":"MTk0NQ==","breadcrumbs":[],"url_suffix":".html"},"2987":{"name":"K\u00e1v\u00e9k\u00fcl\u00f6nlegess\u00e9gek","url_path":"termekek\/elelmiszer\/kavezas\/kavek\/kavekulonlegessegek","uid":"Mjk4Nw==","breadcrumbs":[{"category_name":"Term\u00e9kek","category_url_path":"termekek"},{"category_name":"\u00c9lelmiszer","category_url_path":"termekek\/elelmiszer"},{"category_name":"K\u00e1v\u00e9z\u00e1s","category_url_path":"termekek\/elelmiszer\/kavezas"},{"category_name":"K\u00e1v\u00e9k","category_url_path":"termekek\/elelmiszer\/kavezas\/kavek"}],"url_suffix":".html"},"3293":{"name":"K\u00e1v\u00e9z\u00e1s","url_path":"termekek\/elelmiszer\/kavezas","uid":"MzI5Mw==","breadcrumbs":[{"category_name":"Term\u00e9kek","category_url_path":"termekek"},{"category_name":"\u00c9lelmiszer","category_url_path":"termekek\/elelmiszer"}],"url_suffix":".html"},"3295":{"name":"K\u00e1v\u00e9k","url_path":"termekek\/elelmiszer\/kavezas\/kavek","uid":"MzI5NQ==","breadcrumbs":[{"category_name":"Term\u00e9kek","category_url_path":"termekek"},{"category_name":"\u00c9lelmiszer","category_url_path":"termekek\/elelmiszer"},{"category_name":"K\u00e1v\u00e9z\u00e1s","category_url_path":"termekek\/elelmiszer\/kavezas"}],"url_suffix":".html"},"3757":{"name":"Valentin-nap","url_path":"termekek\/szezon\/valentin-nap","uid":"Mzc1Nw==","breadcrumbs":[{"category_name":"Term\u00e9kek","category_url_path":"termekek"},{"category_name":"Szezon","category_url_path":"termekek\/szezon"}],"url_suffix":".html"},"6179":{"name":"Webshopra rendelni kell","url_path":"webshop-kategoriak\/webshopra-rendelni-kell","uid":"NjE3OQ==","breadcrumbs":[],"url_suffix":".html"}},"product_view_attributes":[{"label":"Weight","value":"0.230000","code":"weight"},{"label":"EAN code","value":"5999883744246","code":"ean_code"},{"label":"Unit","value":"kg","code":"unit"},{"label":"Term\u00e9k inform\u00e1ci\u00f3k","value":"Braz\u00edlia nemcsak futball-nagyhatalom, hanem \u00e9len j\u00e1r a k\u00e1v\u00e9-, a kaka\u00f3- \u00e9s a cukorn\u00e1dtermeszt\u00e9sben is. Leg\u00fajabb \u0151r\u00f6lt desszertk\u00e1v\u00e9nkat a Copacabana hangulata inspir\u00e1lta, de belekortyolva felid\u00e9zi a magyarok sz\u00e1m\u00e1ra ismer\u0151s \u201esportos\u201d rumoscsokis \u00edzvil\u00e1got is. A Cafe Frei egyed\u00fcl\u00e1ll\u00f3 p\u00f6rk\u00f6l\u00e9si, \u0151rl\u00e9si \u00e9s \u00edzes\u00edt\u00e9si \u00faj\u00edt\u00e1s\u00e1nak k\u00f6sz\u00f6nhet\u0151en az illatos \u0151r\u00f6lt k\u00e1v\u00e9b\u00f3l b\u00e1rmilyen otthoni k\u00e1v\u00e9s eszk\u00f6zzel k\u00e9sz\u00edthet\u0151 rumoscsoki \u00edz\u0171 desszertk\u00e1v\u00e9. Eszpressz\u00f3g\u00e9ppel \u00e9pp\u00fagy, mint \u00fajrat\u00f6lthet\u0151 kapszul\u00e1val vagy ak\u00e1r \u201ekotyog\u00f3ssal\u201d, esetleg filter-m\u00f3dszerrel. El\u0151sz\u00f6r k\u00e9sz\u00edts\u00fck el a k\u00e1v\u00e9t, majd adjunk hozz\u00e1 tetsz\u00e9s szerint hideg vagy meleg tejet (b\u00e1r ihat\u00f3 hossz\u00fa feketek\u00e1v\u00e9k\u00e9nt is). Cukor vagy m\u00e9z mindenk\u00e9pp kell bele, mert a rumoscsoki intenz\u00edv \u00edz\u00e9t az \u00e9des\u00edt\u00e9s var\u00e1zsolja el\u0151 a cs\u00e9sz\u00e9nkben!","code":"35_termek_informaciok"},{"label":"Egys\u00e9g\u00e1r","value":"7244.094000","code":"unit_price"},{"label":"M\u00e1rka","value":"219567","code":"25_marka_dropdown"},{"label":"T\u00e9rfogat","value":"0.0009804","code":"terfogat"},{"label":"Unit Price with Tax","value":"9199.990000","code":"gross_unit_price"}],"max_sale_qty":24,"imageWebP":"https:\/\/ecofamily.hu\/media\/mf_webp\/png\/media\/catalog\/product\/5\/9\/5999883744246_1.webp","qty":"311.0000"},{"__typename":"SimpleProduct","title":"Douwe Egberts Karav\u00e1n Professional szemes p\u00f6rk\u00f6lt k\u00e1v\u00e9 1000 g","sku":"306250120101","id":"39719","request_path":"karavan-kave-1kg-szemes.html","price":{"final":6290.005201,"regular":6290.005201,"special":false},"image":"https:\/\/ecofamily.hu\/media\/mf_webp\/png\/media\/catalog\/product\/5\/9\/5997100028070_sti1.webp","image_url":"https:\/\/ecofamily.hu\/media\/mf_webp\/png\/media\/catalog\/product\/cache\/22cc39ddf55f9894ddb6ec942fd521a9\/5\/9\/5997100028070_sti1.webp","is_salable":true,"product_badges":[],"age_verification":"0","package_info":{"package":"6","package_unit":"darab","package_info_text":"1 karton = 6 darab"},"uid":"Mzk3MTk=","unit_price_and_unit":"6 290 Ft \/ kg","deepest_product_category_url":"","categories":{"3":{"name":"Term\u00e9kek","url_path":"termekek","uid":"Mw==","breadcrumbs":[],"url_suffix":".html"},"4":{"name":"Webshop Kateg\u00f3ri\u00e1k","url_path":"webshop-kategoriak","uid":"NA==","breadcrumbs":[],"url_suffix":".html"},"9":{"name":"\u00c9lelmiszer","url_path":"termekek\/elelmiszer","uid":"OQ==","breadcrumbs":[{"category_name":"Term\u00e9kek","category_url_path":"termekek"}],"url_suffix":".html"},"237":{"name":"Szemes k\u00e1v\u00e9k","url_path":"termekek\/elelmiszer\/kavezas\/kavek\/szemes-kavek","uid":"MjM3","breadcrumbs":[{"category_name":"Term\u00e9kek","category_url_path":"termekek"},{"category_name":"\u00c9lelmiszer","category_url_path":"termekek\/elelmiszer"},{"category_name":"K\u00e1v\u00e9z\u00e1s","category_url_path":"termekek\/elelmiszer\/kavezas"},{"category_name":"K\u00e1v\u00e9k","category_url_path":"termekek\/elelmiszer\/kavezas\/kavek"}],"url_suffix":".html"},"258":{"name":"K\u00e1v\u00e9k","url_path":"termekek\/elelmiszer\/kavek","uid":"MjU4","breadcrumbs":[{"category_name":"Term\u00e9kek","category_url_path":"termekek"},{"category_name":"\u00c9lelmiszer","category_url_path":"termekek\/elelmiszer"}],"url_suffix":".html"},"1945":{"name":"Webshopon megjelen\u0151 term\u00e9kek","url_path":"webshop-kategoriak\/webshopon-megjeleno-termekek","uid":"MTk0NQ==","breadcrumbs":[],"url_suffix":".html"},"3293":{"name":"K\u00e1v\u00e9z\u00e1s","url_path":"termekek\/elelmiszer\/kavezas","uid":"MzI5Mw==","breadcrumbs":[{"category_name":"Term\u00e9kek","category_url_path":"termekek"},{"category_name":"\u00c9lelmiszer","category_url_path":"termekek\/elelmiszer"}],"url_suffix":".html"},"3295":{"name":"K\u00e1v\u00e9k","url_path":"termekek\/elelmiszer\/kavezas\/kavek","uid":"MzI5NQ==","breadcrumbs":[{"category_name":"Term\u00e9kek","category_url_path":"termekek"},{"category_name":"\u00c9lelmiszer","category_url_path":"termekek\/elelmiszer"},{"category_name":"K\u00e1v\u00e9z\u00e1s","category_url_path":"termekek\/elelmiszer\/kavezas"}],"url_suffix":".html"},"3677":{"name":"C\u00e9geknek, Int\u00e9zm\u00e9nyeknek","url_path":"termekek\/cegeknek-intezmenyeknek","uid":"MzY3Nw==","breadcrumbs":[{"category_name":"Term\u00e9kek","category_url_path":"termekek"}],"url_suffix":".html"},"3687":{"name":"Irodai vend\u00e9gl\u00e1t\u00e1s","url_path":"termekek\/cegeknek-intezmenyeknek\/irodai-vendeglatas","uid":"MzY4Nw==","breadcrumbs":[{"category_name":"Term\u00e9kek","category_url_path":"termekek"},{"category_name":"C\u00e9geknek, Int\u00e9zm\u00e9nyeknek","category_url_path":"termekek\/cegeknek-intezmenyeknek"}],"url_suffix":".html"},"3695":{"name":"K\u00e1v\u00e9k","url_path":"termekek\/cegeknek-intezmenyeknek\/irodai-vendeglatas\/kavek","uid":"MzY5NQ==","breadcrumbs":[{"category_name":"Term\u00e9kek","category_url_path":"termekek"},{"category_name":"C\u00e9geknek, Int\u00e9zm\u00e9nyeknek","category_url_path":"termekek\/cegeknek-intezmenyeknek"},{"category_name":"Irodai vend\u00e9gl\u00e1t\u00e1s","category_url_path":"termekek\/cegeknek-intezmenyeknek\/irodai-vendeglatas"}],"url_suffix":".html"},"3719":{"name":"Szemes k\u00e1v\u00e9k","url_path":"termekek\/cegeknek-intezmenyeknek\/irodai-vendeglatas\/kavek\/szemes-kavek","uid":"MzcxOQ==","breadcrumbs":[{"category_name":"Term\u00e9kek","category_url_path":"termekek"},{"category_name":"C\u00e9geknek, Int\u00e9zm\u00e9nyeknek","category_url_path":"termekek\/cegeknek-intezmenyeknek"},{"category_name":"Irodai vend\u00e9gl\u00e1t\u00e1s","category_url_path":"termekek\/cegeknek-intezmenyeknek\/irodai-vendeglatas"},{"category_name":"K\u00e1v\u00e9k","category_url_path":"termekek\/cegeknek-intezmenyeknek\/irodai-vendeglatas\/kavek"}],"url_suffix":".html"},"6179":{"name":"Webshopra rendelni kell","url_path":"webshop-kategoriak\/webshopra-rendelni-kell","uid":"NjE3OQ==","breadcrumbs":[],"url_suffix":".html"}},"product_view_attributes":[{"label":"Weight","value":"1.020000","code":"weight"},{"label":"EAN code","value":"5997100028070","code":"ean_code"},{"label":"Unit","value":"kg","code":"unit"},{"label":"Term\u00e9k inform\u00e1ci\u00f3k","value":"Izgalmas \u00edzvil\u00e1g\u00fa k\u00e1v\u00e9, mely k\u00f6z\u00e9pbarna p\u00f6rk\u00f6l\u00e9s\u00e9vel \u00e9s intenz\u00edv \u00edz\u00e9vel minden alkalommal k\u00e9pes \u00faj arc\u00e1t mutatni. Ez a karakteresen keser\u0171 \u00e9s enyh\u00e9n f\u0171szeres jegyekben gazdag k\u00e1v\u00e9 meghozza a lend\u00fcletet mindennapjaidba, \u00e9s felt\u00f6lt \u00faj energi\u00e1val. Ide\u00e1lis v\u00e1laszt\u00e1s egy finom eszpressz\u00f3 elk\u00e9sz\u00edt\u00e9s\u00e9hez.\n\nIntenz\u00edv k\u00e1v\u00e9, k\u00f6zepes p\u00f6rk\u00f6l\u00e9s\u0171 k\u00e1v\u00e9szemekb\u0151l, a lend\u00fcletes \u00edzek kedvel\u0151inek.","code":"35_termek_informaciok"},{"label":"Egys\u00e9g\u00e1r","value":"4952.756000","code":"unit_price"},{"label":"M\u00e1rka","value":"1993","code":"25_marka_dropdown"},{"label":"T\u00e9rfogat","value":"0.003705","code":"terfogat"},{"label":"Unit Price with Tax","value":"6290.010000","code":"gross_unit_price"}],"max_sale_qty":24,"imageWebP":"https:\/\/ecofamily.hu\/media\/mf_webp\/png\/media\/catalog\/product\/5\/9\/5997100028070_sti1.webp","qty":"188.0000"},{"__typename":"SimpleProduct","title":"Bravos Classic \u0151r\u00f6lt, p\u00f6rk\u00f6lt k\u00e1v\u00e9 1000 g","sku":"306240150201","id":"41963","request_path":"bravos-kave-1kg-classic-orolt.html","price":{"final":5589.993901,"regular":5589.993901,"special":false},"image":"https:\/\/ecofamily.hu\/media\/mf_webp\/png\/media\/catalog\/product\/5\/9\/5997349300975_sti1_1.webp","image_url":"https:\/\/ecofamily.hu\/media\/mf_webp\/png\/media\/catalog\/product\/cache\/22cc39ddf55f9894ddb6ec942fd521a9\/5\/9\/5997349300975_sti1_1.webp","is_salable":true,"product_badges":[],"age_verification":"0","package_info":{"package":"10","package_unit":"darab","package_info_text":"1 karton = 10 darab"},"uid":"NDE5NjM=","unit_price_and_unit":"5 590 Ft \/ kg","deepest_product_category_url":"","categories":{"3":{"name":"Term\u00e9kek","url_path":"termekek","uid":"Mw==","breadcrumbs":[],"url_suffix":".html"},"4":{"name":"Webshop Kateg\u00f3ri\u00e1k","url_path":"webshop-kategoriak","uid":"NA==","breadcrumbs":[],"url_suffix":".html"},"9":{"name":"\u00c9lelmiszer","url_path":"termekek\/elelmiszer","uid":"OQ==","breadcrumbs":[{"category_name":"Term\u00e9kek","category_url_path":"termekek"}],"url_suffix":".html"},"238":{"name":"\u0150r\u00f6lt k\u00e1v\u00e9k","url_path":"termekek\/elelmiszer\/kavezas\/kavek\/orolt-kavek","uid":"MjM4","breadcrumbs":[{"category_name":"Term\u00e9kek","category_url_path":"termekek"},{"category_name":"\u00c9lelmiszer","category_url_path":"termekek\/elelmiszer"},{"category_name":"K\u00e1v\u00e9z\u00e1s","category_url_path":"termekek\/elelmiszer\/kavezas"},{"category_name":"K\u00e1v\u00e9k","category_url_path":"termekek\/elelmiszer\/kavezas\/kavek"}],"url_suffix":".html"},"258":{"name":"K\u00e1v\u00e9k","url_path":"termekek\/elelmiszer\/kavek","uid":"MjU4","breadcrumbs":[{"category_name":"Term\u00e9kek","category_url_path":"termekek"},{"category_name":"\u00c9lelmiszer","category_url_path":"termekek\/elelmiszer"}],"url_suffix":".html"},"1945":{"name":"Webshopon megjelen\u0151 term\u00e9kek","url_path":"webshop-kategoriak\/webshopon-megjeleno-termekek","uid":"MTk0NQ==","breadcrumbs":[],"url_suffix":".html"},"3293":{"name":"K\u00e1v\u00e9z\u00e1s","url_path":"termekek\/elelmiszer\/kavezas","uid":"MzI5Mw==","breadcrumbs":[{"category_name":"Term\u00e9kek","category_url_path":"termekek"},{"category_name":"\u00c9lelmiszer","category_url_path":"termekek\/elelmiszer"}],"url_suffix":".html"},"3295":{"name":"K\u00e1v\u00e9k","url_path":"termekek\/elelmiszer\/kavezas\/kavek","uid":"MzI5NQ==","breadcrumbs":[{"category_name":"Term\u00e9kek","category_url_path":"termekek"},{"category_name":"\u00c9lelmiszer","category_url_path":"termekek\/elelmiszer"},{"category_name":"K\u00e1v\u00e9z\u00e1s","category_url_path":"termekek\/elelmiszer\/kavezas"}],"url_suffix":".html"},"3677":{"name":"C\u00e9geknek, Int\u00e9zm\u00e9nyeknek","url_path":"termekek\/cegeknek-intezmenyeknek","uid":"MzY3Nw==","breadcrumbs":[{"category_name":"Term\u00e9kek","category_url_path":"termekek"}],"url_suffix":".html"},"3687":{"name":"Irodai vend\u00e9gl\u00e1t\u00e1s","url_path":"termekek\/cegeknek-intezmenyeknek\/irodai-vendeglatas","uid":"MzY4Nw==","breadcrumbs":[{"category_name":"Term\u00e9kek","category_url_path":"termekek"},{"category_name":"C\u00e9geknek, Int\u00e9zm\u00e9nyeknek","category_url_path":"termekek\/cegeknek-intezmenyeknek"}],"url_suffix":".html"},"3695":{"name":"K\u00e1v\u00e9k","url_path":"termekek\/cegeknek-intezmenyeknek\/irodai-vendeglatas\/kavek","uid":"MzY5NQ==","breadcrumbs":[{"category_name":"Term\u00e9kek","category_url_path":"termekek"},{"category_name":"C\u00e9geknek, Int\u00e9zm\u00e9nyeknek","category_url_path":"termekek\/cegeknek-intezmenyeknek"},{"category_name":"Irodai vend\u00e9gl\u00e1t\u00e1s","category_url_path":"termekek\/cegeknek-intezmenyeknek\/irodai-vendeglatas"}],"url_suffix":".html"},"3717":{"name":"\u0150r\u00f6lt k\u00e1v\u00e9k","url_path":"termekek\/cegeknek-intezmenyeknek\/irodai-vendeglatas\/kavek\/orolt-kavek","uid":"MzcxNw==","breadcrumbs":[{"category_name":"Term\u00e9kek","category_url_path":"termekek"},{"category_name":"C\u00e9geknek, Int\u00e9zm\u00e9nyeknek","category_url_path":"termekek\/cegeknek-intezmenyeknek"},{"category_name":"Irodai vend\u00e9gl\u00e1t\u00e1s","category_url_path":"termekek\/cegeknek-intezmenyeknek\/irodai-vendeglatas"},{"category_name":"K\u00e1v\u00e9k","category_url_path":"termekek\/cegeknek-intezmenyeknek\/irodai-vendeglatas\/kavek"}],"url_suffix":".html"},"6179":{"name":"Webshopra rendelni kell","url_path":"webshop-kategoriak\/webshopra-rendelni-kell","uid":"NjE3OQ==","breadcrumbs":[],"url_suffix":".html"}},"product_view_attributes":[{"label":"Weight","value":"1.020000","code":"weight"},{"label":"EAN code","value":"5997349300975","code":"ean_code"},{"label":"Unit","value":"kg","code":"unit"},{"label":"Egys\u00e9g\u00e1r","value":"4401.575000","code":"unit_price"},{"label":"M\u00e1rka","value":"210349","code":"25_marka_dropdown"},{"label":"T\u00e9rfogat","value":"0.002093","code":"terfogat"},{"label":"Unit Price with Tax","value":"5590.010000","code":"gross_unit_price"}],"max_sale_qty":20,"imageWebP":"https:\/\/ecofamily.hu\/media\/mf_webp\/png\/media\/catalog\/product\/5\/9\/5997349300975_sti1_1.webp","qty":"393.0000"},{"__typename":"SimpleProduct","title":"Mantaro Caf\u00e9 Calma Fine Roast p\u00f6rk\u00f6lt szemes k\u00e1v\u00e9 1000 g","sku":"306250160103","id":"41965","request_path":"mantaro-kave-1kg-calma-light-roast-szemes.html","price":{"final":6390.005001,"regular":6390.005001,"special":false},"image":"https:\/\/ecofamily.hu\/media\/mf_webp\/png\/media\/catalog\/product\/5\/9\/5997349306106_sti1.webp","image_url":"https:\/\/ecofamily.hu\/media\/mf_webp\/png\/media\/catalog\/product\/cache\/22cc39ddf55f9894ddb6ec942fd521a9\/5\/9\/5997349306106_sti1.webp","is_salable":true,"product_badges":[],"age_verification":"0","package_info":{"package":"12","package_unit":"darab","package_info_text":"1 karton = 12 darab"},"uid":"NDE5NjU=","unit_price_and_unit":"6 390 Ft \/ kg","deepest_product_category_url":"","categories":{"3":{"name":"Term\u00e9kek","url_path":"termekek","uid":"Mw==","breadcrumbs":[],"url_suffix":".html"},"4":{"name":"Webshop Kateg\u00f3ri\u00e1k","url_path":"webshop-kategoriak","uid":"NA==","breadcrumbs":[],"url_suffix":".html"},"9":{"name":"\u00c9lelmiszer","url_path":"termekek\/elelmiszer","uid":"OQ==","breadcrumbs":[{"category_name":"Term\u00e9kek","category_url_path":"termekek"}],"url_suffix":".html"},"237":{"name":"Szemes k\u00e1v\u00e9k","url_path":"termekek\/elelmiszer\/kavezas\/kavek\/szemes-kavek","uid":"MjM3","breadcrumbs":[{"category_name":"Term\u00e9kek","category_url_path":"termekek"},{"category_name":"\u00c9lelmiszer","category_url_path":"termekek\/elelmiszer"},{"category_name":"K\u00e1v\u00e9z\u00e1s","category_url_path":"termekek\/elelmiszer\/kavezas"},{"category_name":"K\u00e1v\u00e9k","category_url_path":"termekek\/elelmiszer\/kavezas\/kavek"}],"url_suffix":".html"},"258":{"name":"K\u00e1v\u00e9k","url_path":"termekek\/elelmiszer\/kavek","uid":"MjU4","breadcrumbs":[{"category_name":"Term\u00e9kek","category_url_path":"termekek"},{"category_name":"\u00c9lelmiszer","category_url_path":"termekek\/elelmiszer"}],"url_suffix":".html"},"1945":{"name":"Webshopon megjelen\u0151 term\u00e9kek","url_path":"webshop-kategoriak\/webshopon-megjeleno-termekek","uid":"MTk0NQ==","breadcrumbs":[],"url_suffix":".html"},"3293":{"name":"K\u00e1v\u00e9z\u00e1s","url_path":"termekek\/elelmiszer\/kavezas","uid":"MzI5Mw==","breadcrumbs":[{"category_name":"Term\u00e9kek","category_url_path":"termekek"},{"category_name":"\u00c9lelmiszer","category_url_path":"termekek\/elelmiszer"}],"url_suffix":".html"},"3295":{"name":"K\u00e1v\u00e9k","url_path":"termekek\/elelmiszer\/kavezas\/kavek","uid":"MzI5NQ==","breadcrumbs":[{"category_name":"Term\u00e9kek","category_url_path":"termekek"},{"category_name":"\u00c9lelmiszer","category_url_path":"termekek\/elelmiszer"},{"category_name":"K\u00e1v\u00e9z\u00e1s","category_url_path":"termekek\/elelmiszer\/kavezas"}],"url_suffix":".html"},"3677":{"name":"C\u00e9geknek, Int\u00e9zm\u00e9nyeknek","url_path":"termekek\/cegeknek-intezmenyeknek","uid":"MzY3Nw==","breadcrumbs":[{"category_name":"Term\u00e9kek","category_url_path":"termekek"}],"url_suffix":".html"},"3687":{"name":"Irodai vend\u00e9gl\u00e1t\u00e1s","url_path":"termekek\/cegeknek-intezmenyeknek\/irodai-vendeglatas","uid":"MzY4Nw==","breadcrumbs":[{"category_name":"Term\u00e9kek","category_url_path":"termekek"},{"category_name":"C\u00e9geknek, Int\u00e9zm\u00e9nyeknek","category_url_path":"termekek\/cegeknek-intezmenyeknek"}],"url_suffix":".html"},"3695":{"name":"K\u00e1v\u00e9k","url_path":"termekek\/cegeknek-intezmenyeknek\/irodai-vendeglatas\/kavek","uid":"MzY5NQ==","breadcrumbs":[{"category_name":"Term\u00e9kek","category_url_path":"termekek"},{"category_name":"C\u00e9geknek, Int\u00e9zm\u00e9nyeknek","category_url_path":"termekek\/cegeknek-intezmenyeknek"},{"category_name":"Irodai vend\u00e9gl\u00e1t\u00e1s","category_url_path":"termekek\/cegeknek-intezmenyeknek\/irodai-vendeglatas"}],"url_suffix":".html"},"3719":{"name":"Szemes k\u00e1v\u00e9k","url_path":"termekek\/cegeknek-intezmenyeknek\/irodai-vendeglatas\/kavek\/szemes-kavek","uid":"MzcxOQ==","breadcrumbs":[{"category_name":"Term\u00e9kek","category_url_path":"termekek"},{"category_name":"C\u00e9geknek, Int\u00e9zm\u00e9nyeknek","category_url_path":"termekek\/cegeknek-intezmenyeknek"},{"category_name":"Irodai vend\u00e9gl\u00e1t\u00e1s","category_url_path":"termekek\/cegeknek-intezmenyeknek\/irodai-vendeglatas"},{"category_name":"K\u00e1v\u00e9k","category_url_path":"termekek\/cegeknek-intezmenyeknek\/irodai-vendeglatas\/kavek"}],"url_suffix":".html"},"6179":{"name":"Webshopra rendelni kell","url_path":"webshop-kategoriak\/webshopra-rendelni-kell","uid":"NjE3OQ==","breadcrumbs":[],"url_suffix":".html"}},"product_view_attributes":[{"label":"Weight","value":"1.020000","code":"weight"},{"label":"EAN code","value":"5997349306106","code":"ean_code"},{"label":"Unit","value":"kg","code":"unit"},{"label":"Egys\u00e9g\u00e1r","value":"5031.496000","code":"unit_price"},{"label":"M\u00e1rka","value":"213449","code":"25_marka_dropdown"},{"label":"T\u00e9rfogat","value":"0.00462","code":"terfogat"},{"label":"Unit Price with Tax","value":"6390.010000","code":"gross_unit_price"}],"max_sale_qty":24,"imageWebP":"https:\/\/ecofamily.hu\/media\/mf_webp\/png\/media\/catalog\/product\/5\/9\/5997349306106_sti1.webp","qty":"147.0000"},{"__typename":"SimpleProduct","title":"Paloma Classic \u0151r\u00f6lt-p\u00f6rk\u00f6lt k\u00e1v\u00e9 900 g","sku":"306240040201","id":"46205","request_path":"paloma-kave-900g-orolt.html","price":{"final":5429.999301,"regular":5429.999301,"special":false},"image":"https:\/\/ecofamily.hu\/media\/mf_webp\/png\/media\/catalog\/product\/8\/7\/8711000499122_sti1.webp","image_url":"https:\/\/ecofamily.hu\/media\/mf_webp\/png\/media\/catalog\/product\/cache\/22cc39ddf55f9894ddb6ec942fd521a9\/8\/7\/8711000499122_sti1.webp","is_salable":true,"product_badges":[],"age_verification":"0","package_info":{"package":"6","package_unit":"darab","package_info_text":"1 karton = 6 darab"},"uid":"NDYyMDU=","unit_price_and_unit":"6 033 Ft \/ kg","deepest_product_category_url":"","categories":{"3":{"name":"Term\u00e9kek","url_path":"termekek","uid":"Mw==","breadcrumbs":[],"url_suffix":".html"},"4":{"name":"Webshop Kateg\u00f3ri\u00e1k","url_path":"webshop-kategoriak","uid":"NA==","breadcrumbs":[],"url_suffix":".html"},"9":{"name":"\u00c9lelmiszer","url_path":"termekek\/elelmiszer","uid":"OQ==","breadcrumbs":[{"category_name":"Term\u00e9kek","category_url_path":"termekek"}],"url_suffix":".html"},"238":{"name":"\u0150r\u00f6lt k\u00e1v\u00e9k","url_path":"termekek\/elelmiszer\/kavezas\/kavek\/orolt-kavek","uid":"MjM4","breadcrumbs":[{"category_name":"Term\u00e9kek","category_url_path":"termekek"},{"category_name":"\u00c9lelmiszer","category_url_path":"termekek\/elelmiszer"},{"category_name":"K\u00e1v\u00e9z\u00e1s","category_url_path":"termekek\/elelmiszer\/kavezas"},{"category_name":"K\u00e1v\u00e9k","category_url_path":"termekek\/elelmiszer\/kavezas\/kavek"}],"url_suffix":".html"},"258":{"name":"K\u00e1v\u00e9k","url_path":"termekek\/elelmiszer\/kavek","uid":"MjU4","breadcrumbs":[{"category_name":"Term\u00e9kek","category_url_path":"termekek"},{"category_name":"\u00c9lelmiszer","category_url_path":"termekek\/elelmiszer"}],"url_suffix":".html"},"1945":{"name":"Webshopon megjelen\u0151 term\u00e9kek","url_path":"webshop-kategoriak\/webshopon-megjeleno-termekek","uid":"MTk0NQ==","breadcrumbs":[],"url_suffix":".html"},"3293":{"name":"K\u00e1v\u00e9z\u00e1s","url_path":"termekek\/elelmiszer\/kavezas","uid":"MzI5Mw==","breadcrumbs":[{"category_name":"Term\u00e9kek","category_url_path":"termekek"},{"category_name":"\u00c9lelmiszer","category_url_path":"termekek\/elelmiszer"}],"url_suffix":".html"},"3295":{"name":"K\u00e1v\u00e9k","url_path":"termekek\/elelmiszer\/kavezas\/kavek","uid":"MzI5NQ==","breadcrumbs":[{"category_name":"Term\u00e9kek","category_url_path":"termekek"},{"category_name":"\u00c9lelmiszer","category_url_path":"termekek\/elelmiszer"},{"category_name":"K\u00e1v\u00e9z\u00e1s","category_url_path":"termekek\/elelmiszer\/kavezas"}],"url_suffix":".html"},"3677":{"name":"C\u00e9geknek, Int\u00e9zm\u00e9nyeknek","url_path":"termekek\/cegeknek-intezmenyeknek","uid":"MzY3Nw==","breadcrumbs":[{"category_name":"Term\u00e9kek","category_url_path":"termekek"}],"url_suffix":".html"},"3687":{"name":"Irodai vend\u00e9gl\u00e1t\u00e1s","url_path":"termekek\/cegeknek-intezmenyeknek\/irodai-vendeglatas","uid":"MzY4Nw==","breadcrumbs":[{"category_name":"Term\u00e9kek","category_url_path":"termekek"},{"category_name":"C\u00e9geknek, Int\u00e9zm\u00e9nyeknek","category_url_path":"termekek\/cegeknek-intezmenyeknek"}],"url_suffix":".html"},"3695":{"name":"K\u00e1v\u00e9k","url_path":"termekek\/cegeknek-intezmenyeknek\/irodai-vendeglatas\/kavek","uid":"MzY5NQ==","breadcrumbs":[{"category_name":"Term\u00e9kek","category_url_path":"termekek"},{"category_name":"C\u00e9geknek, Int\u00e9zm\u00e9nyeknek","category_url_path":"termekek\/cegeknek-intezmenyeknek"},{"category_name":"Irodai vend\u00e9gl\u00e1t\u00e1s","category_url_path":"termekek\/cegeknek-intezmenyeknek\/irodai-vendeglatas"}],"url_suffix":".html"},"3717":{"name":"\u0150r\u00f6lt k\u00e1v\u00e9k","url_path":"termekek\/cegeknek-intezmenyeknek\/irodai-vendeglatas\/kavek\/orolt-kavek","uid":"MzcxNw==","breadcrumbs":[{"category_name":"Term\u00e9kek","category_url_path":"termekek"},{"category_name":"C\u00e9geknek, Int\u00e9zm\u00e9nyeknek","category_url_path":"termekek\/cegeknek-intezmenyeknek"},{"category_name":"Irodai vend\u00e9gl\u00e1t\u00e1s","category_url_path":"termekek\/cegeknek-intezmenyeknek\/irodai-vendeglatas"},{"category_name":"K\u00e1v\u00e9k","category_url_path":"termekek\/cegeknek-intezmenyeknek\/irodai-vendeglatas\/kavek"}],"url_suffix":".html"},"6179":{"name":"Webshopra rendelni kell","url_path":"webshop-kategoriak\/webshopra-rendelni-kell","uid":"NjE3OQ==","breadcrumbs":[],"url_suffix":".html"}},"product_view_attributes":[{"label":"Weight","value":"0.900000","code":"weight"},{"label":"EAN code","value":"8711000499122","code":"ean_code"},{"label":"Unit","value":"kg","code":"unit"},{"label":"Term\u00e9k inform\u00e1ci\u00f3k","value":"Testes k\u00e1v\u00e9 s\u00f6t\u00e9t p\u00f6rk\u00f6l\u00e9s\u0171 k\u00e1v\u00e9szemekb\u0151l az er\u0151s \u00edz kedvel\u0151inek. Robusta k\u00e1v\u00e9szemek felhaszn\u00e1l\u00e1s\u00e1val k\u00e9sz\u00fclt. A Robusta babok er\u0151teljesebb, hat\u00e1rozottabb \u00edz\u0171ek, \u00edgy az ennek megfelel\u0151en alkalmazott egyedi recept\u00fara \u00e9s k\u00fcl\u00f6nleges p\u00f6rk\u00f6l\u00e9si elj\u00e1r\u00e1s garant\u00e1lja az er\u0151teljes, telt \u00edzt.","code":"35_termek_informaciok"},{"label":"Egys\u00e9g\u00e1r","value":"4750.656000","code":"unit_price"},{"label":"M\u00e1rka","value":"194650","code":"25_marka_dropdown"},{"label":"T\u00e9rfogat","value":"0.0020963","code":"terfogat"},{"label":"Unit Price with Tax","value":"6033.340000","code":"gross_unit_price"}],"max_sale_qty":24,"imageWebP":"https:\/\/ecofamily.hu\/media\/mf_webp\/png\/media\/catalog\/product\/8\/7\/8711000499122_sti1.webp","qty":"416.0000"},{"__typename":"SimpleProduct","title":"L'OR Espresso Maranello szemes p\u00f6rk\u00f6lt k\u00e1v\u00e9 450 g ","sku":"306250100301","id":"46721","request_path":"l-or-kave-450g-espresso-maranello-szemes.html","price":{"final":4789.995501,"regular":4789.995501,"special":false},"image":"https:\/\/ecofamily.hu\/media\/mf_webp\/png\/media\/catalog\/product\/8\/7\/8711000560976_sti1.webp","image_url":"https:\/\/ecofamily.hu\/media\/mf_webp\/png\/media\/catalog\/product\/cache\/22cc39ddf55f9894ddb6ec942fd521a9\/8\/7\/8711000560976_sti1.webp","is_salable":true,"product_badges":[],"age_verification":"0","package_info":{"package":"4","package_unit":"darab","package_info_text":"1 karton = 4 darab"},"uid":"NDY3MjE=","unit_price_and_unit":"10 644 Ft \/ kg","deepest_product_category_url":"","categories":{"3":{"name":"Term\u00e9kek","url_path":"termekek","uid":"Mw==","breadcrumbs":[],"url_suffix":".html"},"4":{"name":"Webshop Kateg\u00f3ri\u00e1k","url_path":"webshop-kategoriak","uid":"NA==","breadcrumbs":[],"url_suffix":".html"},"9":{"name":"\u00c9lelmiszer","url_path":"termekek\/elelmiszer","uid":"OQ==","breadcrumbs":[{"category_name":"Term\u00e9kek","category_url_path":"termekek"}],"url_suffix":".html"},"237":{"name":"Szemes k\u00e1v\u00e9k","url_path":"termekek\/elelmiszer\/kavezas\/kavek\/szemes-kavek","uid":"MjM3","breadcrumbs":[{"category_name":"Term\u00e9kek","category_url_path":"termekek"},{"category_name":"\u00c9lelmiszer","category_url_path":"termekek\/elelmiszer"},{"category_name":"K\u00e1v\u00e9z\u00e1s","category_url_path":"termekek\/elelmiszer\/kavezas"},{"category_name":"K\u00e1v\u00e9k","category_url_path":"termekek\/elelmiszer\/kavezas\/kavek"}],"url_suffix":".html"},"258":{"name":"K\u00e1v\u00e9k","url_path":"termekek\/elelmiszer\/kavek","uid":"MjU4","breadcrumbs":[{"category_name":"Term\u00e9kek","category_url_path":"termekek"},{"category_name":"\u00c9lelmiszer","category_url_path":"termekek\/elelmiszer"}],"url_suffix":".html"},"1945":{"name":"Webshopon megjelen\u0151 term\u00e9kek","url_path":"webshop-kategoriak\/webshopon-megjeleno-termekek","uid":"MTk0NQ==","breadcrumbs":[],"url_suffix":".html"},"3293":{"name":"K\u00e1v\u00e9z\u00e1s","url_path":"termekek\/elelmiszer\/kavezas","uid":"MzI5Mw==","breadcrumbs":[{"category_name":"Term\u00e9kek","category_url_path":"termekek"},{"category_name":"\u00c9lelmiszer","category_url_path":"termekek\/elelmiszer"}],"url_suffix":".html"},"3295":{"name":"K\u00e1v\u00e9k","url_path":"termekek\/elelmiszer\/kavezas\/kavek","uid":"MzI5NQ==","breadcrumbs":[{"category_name":"Term\u00e9kek","category_url_path":"termekek"},{"category_name":"\u00c9lelmiszer","category_url_path":"termekek\/elelmiszer"},{"category_name":"K\u00e1v\u00e9z\u00e1s","category_url_path":"termekek\/elelmiszer\/kavezas"}],"url_suffix":".html"},"6179":{"name":"Webshopra rendelni kell","url_path":"webshop-kategoriak\/webshopra-rendelni-kell","uid":"NjE3OQ==","breadcrumbs":[],"url_suffix":".html"}},"product_view_attributes":[{"label":"Weight","value":"0.476000","code":"weight"},{"label":"EAN code","value":"8711000560976","code":"ean_code"},{"label":"Unit","value":"kg","code":"unit"},{"label":"Term\u00e9k inform\u00e1ci\u00f3k","value":"A L\u2019Or \u00e9s a Ferrari Hypercar pr\u00e9mium egy\u00fcttm\u0171k\u00f6d\u00e9se inspir\u00e1lta. Az \u00e9rz\u00e9kekre hat\u00f3 \u00e9lm\u00e9ny. Ez a harmonikus \u00e9s kiegyens\u00falyozott kompoz\u00edci\u00f3 lehet\u0151v\u00e9 teszi, hogy \u00e1t\u00e9lje a l\u00f3er\u0151k hat\u00e1s\u00e1t a hat\u00e1rok \u00e1tl\u00e9p\u00e9se n\u00e9lk\u00fcl. Az \u00edzr\u00e9tegek kibontakoz\u00e1s\u00e1val a piros bogy\u00f3s gy\u00fcm\u00f6lcs\u00f6k \u00e9s az \u00e9tcsokol\u00e1d\u00e9 komplex jegyei a kifinomult \u00e9lvezet \u00fatj\u00e1ra viszik.","code":"35_termek_informaciok"},{"label":"Egys\u00e9g\u00e1r","value":"8381.452000","code":"unit_price"},{"label":"M\u00e1rka","value":"224101","code":"25_marka_dropdown"},{"label":"T\u00e9rfogat","value":"0.0017875","code":"terfogat"},{"label":"Unit Price with Tax","value":"10644.440000","code":"gross_unit_price"}],"max_sale_qty":24,"imageWebP":"https:\/\/ecofamily.hu\/media\/mf_webp\/png\/media\/catalog\/product\/8\/7\/8711000560976_sti1.webp","qty":"387.0000"},{"__typename":"SimpleProduct","title":"Caff\u00e8 Vergnano Espresso p\u00f6rk\u00f6lt szemes k\u00e1v\u00e9kever\u00e9k 1000 g","sku":"306250220101","id":"50585","request_path":"caffe-vergnano-kave-1kg-espresso-szemes.html","price":{"final":9989.997801,"regular":9989.997801,"special":false},"image":"https:\/\/ecofamily.hu\/media\/mf_webp\/png\/media\/catalog\/product\/8\/0\/8001800000131_sti1.webp","image_url":"https:\/\/ecofamily.hu\/media\/mf_webp\/png\/media\/catalog\/product\/cache\/22cc39ddf55f9894ddb6ec942fd521a9\/8\/0\/8001800000131_sti1.webp","is_salable":true,"product_badges":[],"age_verification":"0","package_info":{"package":"6","package_unit":"darab","package_info_text":"1 karton = 6 darab"},"uid":"NTA1ODU=","unit_price_and_unit":"9 990 Ft \/ kg","deepest_product_category_url":"","categories":{"3":{"name":"Term\u00e9kek","url_path":"termekek","uid":"Mw==","breadcrumbs":[],"url_suffix":".html"},"4":{"name":"Webshop Kateg\u00f3ri\u00e1k","url_path":"webshop-kategoriak","uid":"NA==","breadcrumbs":[],"url_suffix":".html"},"9":{"name":"\u00c9lelmiszer","url_path":"termekek\/elelmiszer","uid":"OQ==","breadcrumbs":[{"category_name":"Term\u00e9kek","category_url_path":"termekek"}],"url_suffix":".html"},"237":{"name":"Szemes k\u00e1v\u00e9k","url_path":"termekek\/elelmiszer\/kavezas\/kavek\/szemes-kavek","uid":"MjM3","breadcrumbs":[{"category_name":"Term\u00e9kek","category_url_path":"termekek"},{"category_name":"\u00c9lelmiszer","category_url_path":"termekek\/elelmiszer"},{"category_name":"K\u00e1v\u00e9z\u00e1s","category_url_path":"termekek\/elelmiszer\/kavezas"},{"category_name":"K\u00e1v\u00e9k","category_url_path":"termekek\/elelmiszer\/kavezas\/kavek"}],"url_suffix":".html"},"258":{"name":"K\u00e1v\u00e9k","url_path":"termekek\/elelmiszer\/kavek","uid":"MjU4","breadcrumbs":[{"category_name":"Term\u00e9kek","category_url_path":"termekek"},{"category_name":"\u00c9lelmiszer","category_url_path":"termekek\/elelmiszer"}],"url_suffix":".html"},"1945":{"name":"Webshopon megjelen\u0151 term\u00e9kek","url_path":"webshop-kategoriak\/webshopon-megjeleno-termekek","uid":"MTk0NQ==","breadcrumbs":[],"url_suffix":".html"},"3293":{"name":"K\u00e1v\u00e9z\u00e1s","url_path":"termekek\/elelmiszer\/kavezas","uid":"MzI5Mw==","breadcrumbs":[{"category_name":"Term\u00e9kek","category_url_path":"termekek"},{"category_name":"\u00c9lelmiszer","category_url_path":"termekek\/elelmiszer"}],"url_suffix":".html"},"3295":{"name":"K\u00e1v\u00e9k","url_path":"termekek\/elelmiszer\/kavezas\/kavek","uid":"MzI5NQ==","breadcrumbs":[{"category_name":"Term\u00e9kek","category_url_path":"termekek"},{"category_name":"\u00c9lelmiszer","category_url_path":"termekek\/elelmiszer"},{"category_name":"K\u00e1v\u00e9z\u00e1s","category_url_path":"termekek\/elelmiszer\/kavezas"}],"url_suffix":".html"},"6179":{"name":"Webshopra rendelni kell","url_path":"webshop-kategoriak\/webshopra-rendelni-kell","uid":"NjE3OQ==","breadcrumbs":[],"url_suffix":".html"}},"product_view_attributes":[{"label":"Weight","value":"1.000000","code":"weight"},{"label":"EAN code","value":"8001800000131","code":"ean_code"},{"label":"Unit","value":"kg","code":"unit"},{"label":"Term\u00e9k inform\u00e1ci\u00f3k","value":"Az 1 kg-os Espresso k\u00e1v\u00e9babjai testes \u00e9s illatos kever\u00e9ket hoznak l\u00e9tre, amelyet a Coffee Arabica \u00e9s a Robusta t\u00f6k\u00e9letes egyens\u00falya alkot. A kever\u00e9k \u00e9des \u00e9s gy\u00fcm\u00f6lcs\u00f6s \u00edz\u0171, testes \u00e9s h\u00edvogat\u00f3an kr\u00e9mes is. \u200b","code":"35_termek_informaciok"},{"label":"Egys\u00e9g\u00e1r","value":"7866.142000","code":"unit_price"},{"label":"M\u00e1rka","value":"225021","code":"25_marka_dropdown"},{"label":"T\u00e9rfogat","value":"0.002808","code":"terfogat"},{"label":"Unit Price with Tax","value":"9990.000000","code":"gross_unit_price"}],"max_sale_qty":24,"imageWebP":"https:\/\/ecofamily.hu\/media\/mf_webp\/png\/media\/catalog\/product\/8\/0\/8001800000131_sti1.webp","qty":"3.0000"},{"__typename":"SimpleProduct","title":"Tchibo Variazione szemes, p\u00f6rk\u00f6lt k\u00e1v\u00e9 1000 g","sku":"306250110801","id":"52651","request_path":"tchibo-variazione-kave-1kg-szemes.html","price":{"final":8890.000001,"regular":8890.000001,"special":false},"image":"https:\/\/ecofamily.hu\/media\/mf_webp\/png\/media\/catalog\/product\/4\/0\/4061445305750_sti1.webp","image_url":"https:\/\/ecofamily.hu\/media\/mf_webp\/png\/media\/catalog\/product\/cache\/22cc39ddf55f9894ddb6ec942fd521a9\/4\/0\/4061445305750_sti1.webp","is_salable":true,"product_badges":[],"age_verification":"0","package_info":{"package":"8","package_unit":"darab","package_info_text":"1 karton = 8 darab"},"uid":"NTI2NTE=","unit_price_and_unit":"8 890 Ft \/ kg","deepest_product_category_url":"","categories":{"3":{"name":"Term\u00e9kek","url_path":"termekek","uid":"Mw==","breadcrumbs":[],"url_suffix":".html"},"4":{"name":"Webshop Kateg\u00f3ri\u00e1k","url_path":"webshop-kategoriak","uid":"NA==","breadcrumbs":[],"url_suffix":".html"},"9":{"name":"\u00c9lelmiszer","url_path":"termekek\/elelmiszer","uid":"OQ==","breadcrumbs":[{"category_name":"Term\u00e9kek","category_url_path":"termekek"}],"url_suffix":".html"},"237":{"name":"Szemes k\u00e1v\u00e9k","url_path":"termekek\/elelmiszer\/kavezas\/kavek\/szemes-kavek","uid":"MjM3","breadcrumbs":[{"category_name":"Term\u00e9kek","category_url_path":"termekek"},{"category_name":"\u00c9lelmiszer","category_url_path":"termekek\/elelmiszer"},{"category_name":"K\u00e1v\u00e9z\u00e1s","category_url_path":"termekek\/elelmiszer\/kavezas"},{"category_name":"K\u00e1v\u00e9k","category_url_path":"termekek\/elelmiszer\/kavezas\/kavek"}],"url_suffix":".html"},"258":{"name":"K\u00e1v\u00e9k","url_path":"termekek\/elelmiszer\/kavek","uid":"MjU4","breadcrumbs":[{"category_name":"Term\u00e9kek","category_url_path":"termekek"},{"category_name":"\u00c9lelmiszer","category_url_path":"termekek\/elelmiszer"}],"url_suffix":".html"},"1945":{"name":"Webshopon megjelen\u0151 term\u00e9kek","url_path":"webshop-kategoriak\/webshopon-megjeleno-termekek","uid":"MTk0NQ==","breadcrumbs":[],"url_suffix":".html"},"3293":{"name":"K\u00e1v\u00e9z\u00e1s","url_path":"termekek\/elelmiszer\/kavezas","uid":"MzI5Mw==","breadcrumbs":[{"category_name":"Term\u00e9kek","category_url_path":"termekek"},{"category_name":"\u00c9lelmiszer","category_url_path":"termekek\/elelmiszer"}],"url_suffix":".html"},"3295":{"name":"K\u00e1v\u00e9k","url_path":"termekek\/elelmiszer\/kavezas\/kavek","uid":"MzI5NQ==","breadcrumbs":[{"category_name":"Term\u00e9kek","category_url_path":"termekek"},{"category_name":"\u00c9lelmiszer","category_url_path":"termekek\/elelmiszer"},{"category_name":"K\u00e1v\u00e9z\u00e1s","category_url_path":"termekek\/elelmiszer\/kavezas"}],"url_suffix":".html"},"6179":{"name":"Webshopra rendelni kell","url_path":"webshop-kategoriak\/webshopra-rendelni-kell","uid":"NjE3OQ==","breadcrumbs":[],"url_suffix":".html"}},"product_view_attributes":[{"label":"Weight","value":"1.050000","code":"weight"},{"label":"EAN code","value":"4061445305750","code":"ean_code"},{"label":"Unit","value":"kg","code":"unit"},{"label":"Term\u00e9k inform\u00e1ci\u00f3k","value":"Szemes k\u00e1v\u00e9, ami minden t\u00edpus\u00fa italhoz j\u00f3 v\u00e1laszt\u00e1s: tejjel \u00e9s tej n\u00e9lk\u00fcl is fogyaszthat\u00f3. Intenz\u00edv \u00edz\u0171, telt \u00e9s arom\u00e1s profillal rendelkezik, \u00e9s nem savas \u00edz\u0171.\nKinek aj\u00e1nljuk? Minden szemes k\u00e1v\u00e9 fogyaszt\u00f3nak, akik nyitottak az \u00fajdons\u00e1gokra, k\u00fcl\u00f6n\u00f6sen, de nem kiz\u00e1r\u00f3lag a tejes italokat kedvel\u0151k sz\u00e1m\u00e1ra ide\u00e1lis! Hangulat\u00e1t\u00f3l f\u00fcgg, hogy milyen k\u00e1v\u00e9t k\u00edv\u00e1n? N\u00e9ha habos, finom latte-ra, m\u00e1skor egy zamatos hossz\u00fa k\u00e1v\u00e9ra v\u00e1gyik egy kis tejjel fel\u00f6ntve? Ha \u00edgy van, a Tchibo Variazione t\u00f6k\u00e9letes v\u00e1laszt\u00e1s! Feket\u00e9n vagy tejjel, mindig zamatos \u00edz\u00e9lm\u00e9nyt biztos\u00edt.\n\nRecept\u00fara: Robusta & Arabica kever\u00e9k \n\nP\u00f6rk\u00f6l\u00e9si elj\u00e1r\u00e1s: Forr\u00f3 leveg\u0151s, intenz\u00edv, fajt\u00e1nk\u00e9nti k\u00fcl\u00f6n p\u00f6rk\u00f6lt.\n\nElk\u00e9sz\u00edt\u00e9si javaslat: Automata k\u00e1v\u00e9g\u00e9phez.\n\n\u00cdzprofil: Intenz\u00edv, telt \u00e9s arom\u00e1s\n\nIntenzit\u00e1s: 6\/6\nSavass\u00e1g: 0\/6 \nP\u00f6rk\u00f6l\u00e9s: 6\/6","code":"35_termek_informaciok"},{"label":"Egys\u00e9g\u00e1r","value":"7000.000000","code":"unit_price"},{"label":"M\u00e1rka","value":"1009","code":"25_marka_dropdown"},{"label":"T\u00e9rfogat","value":"0.0033405","code":"terfogat"},{"label":"Unit Price with Tax","value":"8890.000000","code":"gross_unit_price"}],"max_sale_qty":24,"imageWebP":"https:\/\/ecofamily.hu\/media\/mf_webp\/png\/media\/catalog\/product\/4\/0\/4061445305750_sti1.webp","qty":"119.0000"},{"__typename":"SimpleProduct","title":"Tchibo Caff\u00e8 Crema Intense szemes, p\u00f6rk\u00f6lt k\u00e1v\u00e9 1 kg","sku":"306250110901","id":"54119","request_path":"tchibo-caffe-crema-intense-kave-1kg-szemes.html","price":{"final":8989.999801,"regular":8989.999801,"special":false},"image":"https:\/\/ecofamily.hu\/media\/mf_webp\/png\/media\/catalog\/product\/4\/0\/4061445008255_sti1.webp","image_url":"https:\/\/ecofamily.hu\/media\/mf_webp\/png\/media\/catalog\/product\/cache\/22cc39ddf55f9894ddb6ec942fd521a9\/4\/0\/4061445008255_sti1.webp","is_salable":true,"product_badges":[],"age_verification":"0","package_info":{"package":"8","package_unit":"darab","package_info_text":"1 karton = 8 darab"},"uid":"NTQxMTk=","unit_price_and_unit":"8 990 Ft \/ kg","deepest_product_category_url":"","categories":{"3":{"name":"Term\u00e9kek","url_path":"termekek","uid":"Mw==","breadcrumbs":[],"url_suffix":".html"},"4":{"name":"Webshop Kateg\u00f3ri\u00e1k","url_path":"webshop-kategoriak","uid":"NA==","breadcrumbs":[],"url_suffix":".html"},"9":{"name":"\u00c9lelmiszer","url_path":"termekek\/elelmiszer","uid":"OQ==","breadcrumbs":[{"category_name":"Term\u00e9kek","category_url_path":"termekek"}],"url_suffix":".html"},"237":{"name":"Szemes k\u00e1v\u00e9k","url_path":"termekek\/elelmiszer\/kavezas\/kavek\/szemes-kavek","uid":"MjM3","breadcrumbs":[{"category_name":"Term\u00e9kek","category_url_path":"termekek"},{"category_name":"\u00c9lelmiszer","category_url_path":"termekek\/elelmiszer"},{"category_name":"K\u00e1v\u00e9z\u00e1s","category_url_path":"termekek\/elelmiszer\/kavezas"},{"category_name":"K\u00e1v\u00e9k","category_url_path":"termekek\/elelmiszer\/kavezas\/kavek"}],"url_suffix":".html"},"258":{"name":"K\u00e1v\u00e9k","url_path":"termekek\/elelmiszer\/kavek","uid":"MjU4","breadcrumbs":[{"category_name":"Term\u00e9kek","category_url_path":"termekek"},{"category_name":"\u00c9lelmiszer","category_url_path":"termekek\/elelmiszer"}],"url_suffix":".html"},"1945":{"name":"Webshopon megjelen\u0151 term\u00e9kek","url_path":"webshop-kategoriak\/webshopon-megjeleno-termekek","uid":"MTk0NQ==","breadcrumbs":[],"url_suffix":".html"},"3293":{"name":"K\u00e1v\u00e9z\u00e1s","url_path":"termekek\/elelmiszer\/kavezas","uid":"MzI5Mw==","breadcrumbs":[{"category_name":"Term\u00e9kek","category_url_path":"termekek"},{"category_name":"\u00c9lelmiszer","category_url_path":"termekek\/elelmiszer"}],"url_suffix":".html"},"3295":{"name":"K\u00e1v\u00e9k","url_path":"termekek\/elelmiszer\/kavezas\/kavek","uid":"MzI5NQ==","breadcrumbs":[{"category_name":"Term\u00e9kek","category_url_path":"termekek"},{"category_name":"\u00c9lelmiszer","category_url_path":"termekek\/elelmiszer"},{"category_name":"K\u00e1v\u00e9z\u00e1s","category_url_path":"termekek\/elelmiszer\/kavezas"}],"url_suffix":".html"},"6179":{"name":"Webshopra rendelni kell","url_path":"webshop-kategoriak\/webshopra-rendelni-kell","uid":"NjE3OQ==","breadcrumbs":[],"url_suffix":".html"}},"product_view_attributes":[{"label":"Weight","value":"1.050000","code":"weight"},{"label":"EAN code","value":"4061445008255","code":"ean_code"},{"label":"Unit","value":"kg","code":"unit"},{"label":"Term\u00e9k inform\u00e1ci\u00f3k","value":"Hihetetlen testes \u00e9s arom\u00e1s \u00edz. Hogyan lehets\u00e9ges ez? A k\u00e1v\u00e9babok k\u00fcl\u00f6nleges kever\u00e9ke \u00e9s az egyedi p\u00f6rk\u00f6l\u00e9se teszi lehet\u0151v\u00e9. Ennek k\u00f6sz\u00f6nheti nagyszer\u0171 \u00edz\u00e9t \u00e9s a b\u00e1rsonyos crema-t. Felejthetetlen \u00edz\u00e9lm\u00e9ny egyetlen gombnyom\u00e1ssal otthon\u00e1ban. Intenz\u00edv, karakteres \u00edz csokol\u00e1d\u00e9ra eml\u00e9keztet\u0151 \u00edzjegyekkel. Kifejezetten alkalmas hossz\u00fak\u00e1v\u00e9hoz, latte, latte macchiato italokhoz.\n\nRecept\u00fara: Arabica & Robusta kever\u00e9k\n\nP\u00f6rk\u00f6l\u00e9si elj\u00e1r\u00e1s: Forr\u00f3 leveg\u0151s, s\u00f6t\u00e9t, fajt\u00e1nk\u00e9nti k\u00fcl\u00f6n p\u00f6rk\u00f6l\u00e9s.\n\nElk\u00e9sz\u00edt\u00e9si javaslat: Automata k\u00e1v\u00e9fg\u00e9phez.\n\n\u00cdzprofil: Intenz\u00edv, karakteres \u00edz, enyhe csokol\u00e1d\u00e9ra eml\u00e9keztet\u0151 \u00edzjegyekkel\n\nIntenzit\u00e1s: 4\/6\nSavass\u00e1g: 2\/6\nP\u00f6rk\u00f6l\u00e9s: 4\/6","code":"35_termek_informaciok"},{"label":"Egys\u00e9g\u00e1r","value":"7078.740000","code":"unit_price"},{"label":"M\u00e1rka","value":"1009","code":"25_marka_dropdown"},{"label":"T\u00e9rfogat","value":"0.0029952","code":"terfogat"},{"label":"Unit Price with Tax","value":"8990.000000","code":"gross_unit_price"}],"max_sale_qty":24,"imageWebP":"https:\/\/ecofamily.hu\/media\/mf_webp\/png\/media\/catalog\/product\/4\/0\/4061445008255_sti1.webp","qty":"154.0000"},{"__typename":"SimpleProduct","title":"Omnia Fusion Brazil & Colombia l\u00e1gy & gy\u00fcm\u00f6lcs\u00f6s \u0151r\u00f6lt-p\u00f6rk\u00f6lt k\u00e1v\u00e9 225 g","sku":"306240020605","id":"56489","request_path":"omnia-fusion-kave-225g-brazil-colombia-orolt.html","price":{"final":1819.998901,"regular":1819.998901,"special":false},"image":"https:\/\/ecofamily.hu\/media\/mf_webp\/png\/media\/catalog\/product\/8\/7\/8711000587713_sti1.webp","image_url":"https:\/\/ecofamily.hu\/media\/mf_webp\/png\/media\/catalog\/product\/cache\/22cc39ddf55f9894ddb6ec942fd521a9\/8\/7\/8711000587713_sti1.webp","is_salable":true,"product_badges":[{"title":"\u00dajdons\u00e1g","background_color":"#ffff0d","show_pages":"category_and_product_both","display_mode":"display_title","special_price":"0","catalog_rule":"0","status":"1","title_text_color":"#000000","border_color":null,"start_day":"2023-04-17","end_day":null,"position":"top_left","type":"image","image_url":""}],"age_verification":"0","package_info":{"package":"12","package_unit":"darab","package_info_text":"1 karton = 12 darab"},"uid":"NTY0ODk=","unit_price_and_unit":"8 089 Ft \/ kg","deepest_product_category_url":"","categories":{"3":{"name":"Term\u00e9kek","url_path":"termekek","uid":"Mw==","breadcrumbs":[],"url_suffix":".html"},"4":{"name":"Webshop Kateg\u00f3ri\u00e1k","url_path":"webshop-kategoriak","uid":"NA==","breadcrumbs":[],"url_suffix":".html"},"9":{"name":"\u00c9lelmiszer","url_path":"termekek\/elelmiszer","uid":"OQ==","breadcrumbs":[{"category_name":"Term\u00e9kek","category_url_path":"termekek"}],"url_suffix":".html"},"238":{"name":"\u0150r\u00f6lt k\u00e1v\u00e9k","url_path":"termekek\/elelmiszer\/kavezas\/kavek\/orolt-kavek","uid":"MjM4","breadcrumbs":[{"category_name":"Term\u00e9kek","category_url_path":"termekek"},{"category_name":"\u00c9lelmiszer","category_url_path":"termekek\/elelmiszer"},{"category_name":"K\u00e1v\u00e9z\u00e1s","category_url_path":"termekek\/elelmiszer\/kavezas"},{"category_name":"K\u00e1v\u00e9k","category_url_path":"termekek\/elelmiszer\/kavezas\/kavek"}],"url_suffix":".html"},"258":{"name":"K\u00e1v\u00e9k","url_path":"termekek\/elelmiszer\/kavek","uid":"MjU4","breadcrumbs":[{"category_name":"Term\u00e9kek","category_url_path":"termekek"},{"category_name":"\u00c9lelmiszer","category_url_path":"termekek\/elelmiszer"}],"url_suffix":".html"},"1945":{"name":"Webshopon megjelen\u0151 term\u00e9kek","url_path":"webshop-kategoriak\/webshopon-megjeleno-termekek","uid":"MTk0NQ==","breadcrumbs":[],"url_suffix":".html"},"2127":{"name":"Webshop \u00fajdons\u00e1gok","url_path":"webshop-kategoriak\/webshop-ujdonsagok","uid":"MjEyNw==","breadcrumbs":[],"url_suffix":".html"},"3293":{"name":"K\u00e1v\u00e9z\u00e1s","url_path":"termekek\/elelmiszer\/kavezas","uid":"MzI5Mw==","breadcrumbs":[{"category_name":"Term\u00e9kek","category_url_path":"termekek"},{"category_name":"\u00c9lelmiszer","category_url_path":"termekek\/elelmiszer"}],"url_suffix":".html"},"3295":{"name":"K\u00e1v\u00e9k","url_path":"termekek\/elelmiszer\/kavezas\/kavek","uid":"MzI5NQ==","breadcrumbs":[{"category_name":"Term\u00e9kek","category_url_path":"termekek"},{"category_name":"\u00c9lelmiszer","category_url_path":"termekek\/elelmiszer"},{"category_name":"K\u00e1v\u00e9z\u00e1s","category_url_path":"termekek\/elelmiszer\/kavezas"}],"url_suffix":".html"}},"product_view_attributes":[{"label":"Weight","value":"0.233000","code":"weight"},{"label":"EAN code","value":"8711000587713","code":"ean_code"},{"label":"Unit","value":"kg","code":"unit"},{"label":"Term\u00e9k inform\u00e1ci\u00f3k","value":"K\u00fcl\u00f6nb\u00f6z\u0151 term\u0151ter\u00fcletek szak\u00e9rtelemmel v\u00e1logatott \u00e9s p\u00f6rk\u00f6lt k\u00e1v\u00e9szemei, amelyek egy \u00faj, gazdagon r\u00e9tegzett k\u00e1v\u00e9b\u00f3l blendet alkotnak, kiemelve az egyes t\u00e1jegys\u00e9gek egyedi \u00e9s kiv\u00e9teles tulajdons\u00e1gait. \n\nD\u00e9l-Amerika legkiv\u00e1l\u00f3bb k\u00e1v\u00e9termeszt\u0151 r\u00e9gi\u00f3inak harmonikus f\u00fazi\u00f3ja olyan kiegyens\u00falyozott \u00edzvil\u00e1g\u00fa kever\u00e9kkel aj\u00e1nd\u00e9koz meg minket, melyben az \u00e9des \u00e9s l\u00e1gy Braz\u00edlia tal\u00e1lkozik a gy\u00fcm\u00f6lcs\u00f6s \u00e9s vibr\u00e1l\u00f3 Kolumbi\u00e1val.","code":"35_termek_informaciok"},{"label":"Egys\u00e9g\u00e1r","value":"6369.204000","code":"unit_price"},{"label":"M\u00e1rka","value":"1993","code":"25_marka_dropdown"},{"label":"T\u00e9rfogat","value":"0.000552","code":"terfogat"},{"label":"Unit Price with Tax","value":"8088.880000","code":"gross_unit_price"}],"max_sale_qty":24,"imageWebP":"https:\/\/ecofamily.hu\/media\/mf_webp\/png\/media\/catalog\/product\/8\/7\/8711000587713_sti1.webp","qty":"1510.0000"},{"__typename":"SimpleProduct","title":"Omnia Fusion Uganda & Kenya f\u0171szeres & di\u00f3s \u0151r\u00f6lt-p\u00f6rk\u00f6lt k\u00e1v\u00e9 225 g","sku":"306240020606","id":"56491","request_path":"omnia-fusion-kave-225g-uganda-kenya-orolt.html","price":{"final":1819.998901,"regular":1819.998901,"special":false},"image":"https:\/\/ecofamily.hu\/media\/mf_webp\/png\/media\/catalog\/product\/8\/7\/8711000587775_sti1.webp","image_url":"https:\/\/ecofamily.hu\/media\/mf_webp\/png\/media\/catalog\/product\/cache\/22cc39ddf55f9894ddb6ec942fd521a9\/8\/7\/8711000587775_sti1.webp","is_salable":true,"product_badges":[{"title":"\u00dajdons\u00e1g","background_color":"#ffff0d","show_pages":"category_and_product_both","display_mode":"display_title","special_price":"0","catalog_rule":"0","status":"1","title_text_color":"#000000","border_color":null,"start_day":"2023-04-17","end_day":null,"position":"top_left","type":"image","image_url":""}],"age_verification":"0","package_info":{"package":"12","package_unit":"darab","package_info_text":"1 karton = 12 darab"},"uid":"NTY0OTE=","unit_price_and_unit":"8 089 Ft \/ kg","deepest_product_category_url":"","categories":{"3":{"name":"Term\u00e9kek","url_path":"termekek","uid":"Mw==","breadcrumbs":[],"url_suffix":".html"},"4":{"name":"Webshop Kateg\u00f3ri\u00e1k","url_path":"webshop-kategoriak","uid":"NA==","breadcrumbs":[],"url_suffix":".html"},"9":{"name":"\u00c9lelmiszer","url_path":"termekek\/elelmiszer","uid":"OQ==","breadcrumbs":[{"category_name":"Term\u00e9kek","category_url_path":"termekek"}],"url_suffix":".html"},"238":{"name":"\u0150r\u00f6lt k\u00e1v\u00e9k","url_path":"termekek\/elelmiszer\/kavezas\/kavek\/orolt-kavek","uid":"MjM4","breadcrumbs":[{"category_name":"Term\u00e9kek","category_url_path":"termekek"},{"category_name":"\u00c9lelmiszer","category_url_path":"termekek\/elelmiszer"},{"category_name":"K\u00e1v\u00e9z\u00e1s","category_url_path":"termekek\/elelmiszer\/kavezas"},{"category_name":"K\u00e1v\u00e9k","category_url_path":"termekek\/elelmiszer\/kavezas\/kavek"}],"url_suffix":".html"},"258":{"name":"K\u00e1v\u00e9k","url_path":"termekek\/elelmiszer\/kavek","uid":"MjU4","breadcrumbs":[{"category_name":"Term\u00e9kek","category_url_path":"termekek"},{"category_name":"\u00c9lelmiszer","category_url_path":"termekek\/elelmiszer"}],"url_suffix":".html"},"1945":{"name":"Webshopon megjelen\u0151 term\u00e9kek","url_path":"webshop-kategoriak\/webshopon-megjeleno-termekek","uid":"MTk0NQ==","breadcrumbs":[],"url_suffix":".html"},"2127":{"name":"Webshop \u00fajdons\u00e1gok","url_path":"webshop-kategoriak\/webshop-ujdonsagok","uid":"MjEyNw==","breadcrumbs":[],"url_suffix":".html"},"3293":{"name":"K\u00e1v\u00e9z\u00e1s","url_path":"termekek\/elelmiszer\/kavezas","uid":"MzI5Mw==","breadcrumbs":[{"category_name":"Term\u00e9kek","category_url_path":"termekek"},{"category_name":"\u00c9lelmiszer","category_url_path":"termekek\/elelmiszer"}],"url_suffix":".html"},"3295":{"name":"K\u00e1v\u00e9k","url_path":"termekek\/elelmiszer\/kavezas\/kavek","uid":"MzI5NQ==","breadcrumbs":[{"category_name":"Term\u00e9kek","category_url_path":"termekek"},{"category_name":"\u00c9lelmiszer","category_url_path":"termekek\/elelmiszer"},{"category_name":"K\u00e1v\u00e9z\u00e1s","category_url_path":"termekek\/elelmiszer\/kavezas"}],"url_suffix":".html"}},"product_view_attributes":[{"label":"Weight","value":"0.233000","code":"weight"},{"label":"EAN code","value":"8711000587775","code":"ean_code"},{"label":"Unit","value":"kg","code":"unit"},{"label":"Term\u00e9k inform\u00e1ci\u00f3k","value":"K\u00fcl\u00f6nb\u00f6z\u0151 term\u0151ter\u00fcletek szak\u00e9rtelemmel v\u00e1logatott \u00e9s p\u00f6rk\u00f6lt k\u00e1v\u00e9szemei, melyek egy \u00faj, gazdagon r\u00e9tegzett k\u00e1v\u00e9blendet alkotnak, kiemelve az egyes t\u00e1jegys\u00e9gek egyedi \u00edz\u00e9t \u00e9s kiv\u00e9teles tulajdons\u00e1gait.\n\nV\u00e1logatott k\u00e1v\u00e9blend Afrika legkiemelked\u0151bb \u00fcltetv\u00e9nyeir\u0151l, melyben Uganda f\u0171szeres \u00edzjegyei \u00e9s a di\u00f3s \u00edzvil\u00e1g\u00fa kenyai k\u00e1v\u00e9szemek alkotnak izgalmas harm\u00f3ni\u00e1\u00e9.","code":"35_termek_informaciok"},{"label":"Egys\u00e9g\u00e1r","value":"6369.204000","code":"unit_price"},{"label":"M\u00e1rka","value":"1993","code":"25_marka_dropdown"},{"label":"T\u00e9rfogat","value":"0.000552","code":"terfogat"},{"label":"Unit Price with Tax","value":"8088.880000","code":"gross_unit_price"}],"max_sale_qty":24,"imageWebP":"https:\/\/ecofamily.hu\/media\/mf_webp\/png\/media\/catalog\/product\/8\/7\/8711000587775_sti1.webp","qty":"1592.0000"},{"__typename":"SimpleProduct","title":"Omnia Fusion Brazil & Colombia l\u00e1gy & gy\u00fcm\u00f6lcs\u00f6s szemes p\u00f6rk\u00f6lt k\u00e1v\u00e9 900 g","sku":"306250010504","id":"56493","request_path":"omnia-fusion-kave-900g-brazil-colombia-szemes.html","price":{"final":10989.995801,"regular":10989.995801,"special":false},"image":"https:\/\/ecofamily.hu\/media\/mf_webp\/png\/media\/catalog\/product\/8\/7\/8711000587683_sti1.webp","image_url":"https:\/\/ecofamily.hu\/media\/mf_webp\/png\/media\/catalog\/product\/cache\/22cc39ddf55f9894ddb6ec942fd521a9\/8\/7\/8711000587683_sti1.webp","is_salable":true,"product_badges":[{"title":"\u00dajdons\u00e1g","background_color":"#ffff0d","show_pages":"category_and_product_both","display_mode":"display_title","special_price":"0","catalog_rule":"0","status":"1","title_text_color":"#000000","border_color":null,"start_day":"2023-04-17","end_day":null,"position":"top_left","type":"image","image_url":""}],"age_verification":"0","package_info":{"package":"6","package_unit":"darab","package_info_text":"1 karton = 6 darab"},"uid":"NTY0OTM=","unit_price_and_unit":"12 211 Ft \/ kg","deepest_product_category_url":"","categories":{"3":{"name":"Term\u00e9kek","url_path":"termekek","uid":"Mw==","breadcrumbs":[],"url_suffix":".html"},"4":{"name":"Webshop Kateg\u00f3ri\u00e1k","url_path":"webshop-kategoriak","uid":"NA==","breadcrumbs":[],"url_suffix":".html"},"9":{"name":"\u00c9lelmiszer","url_path":"termekek\/elelmiszer","uid":"OQ==","breadcrumbs":[{"category_name":"Term\u00e9kek","category_url_path":"termekek"}],"url_suffix":".html"},"237":{"name":"Szemes k\u00e1v\u00e9k","url_path":"termekek\/elelmiszer\/kavezas\/kavek\/szemes-kavek","uid":"MjM3","breadcrumbs":[{"category_name":"Term\u00e9kek","category_url_path":"termekek"},{"category_name":"\u00c9lelmiszer","category_url_path":"termekek\/elelmiszer"},{"category_name":"K\u00e1v\u00e9z\u00e1s","category_url_path":"termekek\/elelmiszer\/kavezas"},{"category_name":"K\u00e1v\u00e9k","category_url_path":"termekek\/elelmiszer\/kavezas\/kavek"}],"url_suffix":".html"},"258":{"name":"K\u00e1v\u00e9k","url_path":"termekek\/elelmiszer\/kavek","uid":"MjU4","breadcrumbs":[{"category_name":"Term\u00e9kek","category_url_path":"termekek"},{"category_name":"\u00c9lelmiszer","category_url_path":"termekek\/elelmiszer"}],"url_suffix":".html"},"1945":{"name":"Webshopon megjelen\u0151 term\u00e9kek","url_path":"webshop-kategoriak\/webshopon-megjeleno-termekek","uid":"MTk0NQ==","breadcrumbs":[],"url_suffix":".html"},"2127":{"name":"Webshop \u00fajdons\u00e1gok","url_path":"webshop-kategoriak\/webshop-ujdonsagok","uid":"MjEyNw==","breadcrumbs":[],"url_suffix":".html"},"3293":{"name":"K\u00e1v\u00e9z\u00e1s","url_path":"termekek\/elelmiszer\/kavezas","uid":"MzI5Mw==","breadcrumbs":[{"category_name":"Term\u00e9kek","category_url_path":"termekek"},{"category_name":"\u00c9lelmiszer","category_url_path":"termekek\/elelmiszer"}],"url_suffix":".html"},"3295":{"name":"K\u00e1v\u00e9k","url_path":"termekek\/elelmiszer\/kavezas\/kavek","uid":"MzI5NQ==","breadcrumbs":[{"category_name":"Term\u00e9kek","category_url_path":"termekek"},{"category_name":"\u00c9lelmiszer","category_url_path":"termekek\/elelmiszer"},{"category_name":"K\u00e1v\u00e9z\u00e1s","category_url_path":"termekek\/elelmiszer\/kavezas"}],"url_suffix":".html"}},"product_view_attributes":[{"label":"Weight","value":"0.917080","code":"weight"},{"label":"EAN code","value":"8711000587683","code":"ean_code"},{"label":"Unit","value":"kg","code":"unit"},{"label":"Term\u00e9k inform\u00e1ci\u00f3k","value":"D\u00e9l-Amerika legkiv\u00e1l\u00f3bb k\u00e1v\u00e9termeszt\u0151 r\u00e9gi\u00f3inak harmonikus f\u00fazi\u00f3ja olyan kiegyens\u00falyozott \u00edzvil\u00e1g\u00fa kever\u00e9kkel aj\u00e1nd\u00e9koz meg minket, melyben az \u00e9des \u00e9s l\u00e1gy brazil k\u00e1v\u00e9 tal\u00e1lkozik a gy\u00fcm\u00f6lcs\u00f6s \u00e9s vibr\u00e1l\u00f3 Kolumbi\u00e1val.\n\n\u00cdzjegyek: citrusos, gy\u00fcm\u00f6lcs\u00f6s, di\u00f3s, kaka\u00f3s\n\u00cdzvil\u00e1g: kifinomult, harmonikus, intenz\u00edv, er\u0151s","code":"35_termek_informaciok"},{"label":"Egys\u00e9g\u00e1r","value":"9615.048000","code":"unit_price"},{"label":"M\u00e1rka","value":"1993","code":"25_marka_dropdown"},{"label":"T\u00e9rfogat","value":"0.003224","code":"terfogat"},{"label":"Unit Price with Tax","value":"12211.110000","code":"gross_unit_price"}],"max_sale_qty":24,"imageWebP":"https:\/\/ecofamily.hu\/media\/mf_webp\/png\/media\/catalog\/product\/8\/7\/8711000587683_sti1.webp","qty":"306.0000"},{"__typename":"SimpleProduct","title":"Omnia Fusion Uganda & Kenya f\u0171szeres & di\u00f3s szemes p\u00f6rk\u00f6lt k\u00e1v\u00e9 900 g","sku":"306250010505","id":"56495","request_path":"omnia-fusion-kave-900g-uganda-kenya-szemes.html","price":{"final":10989.995801,"regular":10989.995801,"special":false},"image":"https:\/\/ecofamily.hu\/media\/mf_webp\/png\/media\/catalog\/product\/8\/7\/8711000587744_sti1.webp","image_url":"https:\/\/ecofamily.hu\/media\/mf_webp\/png\/media\/catalog\/product\/cache\/22cc39ddf55f9894ddb6ec942fd521a9\/8\/7\/8711000587744_sti1.webp","is_salable":true,"product_badges":[{"title":"\u00dajdons\u00e1g","background_color":"#ffff0d","show_pages":"category_and_product_both","display_mode":"display_title","special_price":"0","catalog_rule":"0","status":"1","title_text_color":"#000000","border_color":null,"start_day":"2023-04-17","end_day":null,"position":"top_left","type":"image","image_url":""}],"age_verification":"0","package_info":{"package":"6","package_unit":"darab","package_info_text":"1 karton = 6 darab"},"uid":"NTY0OTU=","unit_price_and_unit":"12 211 Ft \/ kg","deepest_product_category_url":"","categories":{"3":{"name":"Term\u00e9kek","url_path":"termekek","uid":"Mw==","breadcrumbs":[],"url_suffix":".html"},"4":{"name":"Webshop Kateg\u00f3ri\u00e1k","url_path":"webshop-kategoriak","uid":"NA==","breadcrumbs":[],"url_suffix":".html"},"9":{"name":"\u00c9lelmiszer","url_path":"termekek\/elelmiszer","uid":"OQ==","breadcrumbs":[{"category_name":"Term\u00e9kek","category_url_path":"termekek"}],"url_suffix":".html"},"237":{"name":"Szemes k\u00e1v\u00e9k","url_path":"termekek\/elelmiszer\/kavezas\/kavek\/szemes-kavek","uid":"MjM3","breadcrumbs":[{"category_name":"Term\u00e9kek","category_url_path":"termekek"},{"category_name":"\u00c9lelmiszer","category_url_path":"termekek\/elelmiszer"},{"category_name":"K\u00e1v\u00e9z\u00e1s","category_url_path":"termekek\/elelmiszer\/kavezas"},{"category_name":"K\u00e1v\u00e9k","category_url_path":"termekek\/elelmiszer\/kavezas\/kavek"}],"url_suffix":".html"},"258":{"name":"K\u00e1v\u00e9k","url_path":"termekek\/elelmiszer\/kavek","uid":"MjU4","breadcrumbs":[{"category_name":"Term\u00e9kek","category_url_path":"termekek"},{"category_name":"\u00c9lelmiszer","category_url_path":"termekek\/elelmiszer"}],"url_suffix":".html"},"1945":{"name":"Webshopon megjelen\u0151 term\u00e9kek","url_path":"webshop-kategoriak\/webshopon-megjeleno-termekek","uid":"MTk0NQ==","breadcrumbs":[],"url_suffix":".html"},"2127":{"name":"Webshop \u00fajdons\u00e1gok","url_path":"webshop-kategoriak\/webshop-ujdonsagok","uid":"MjEyNw==","breadcrumbs":[],"url_suffix":".html"},"3293":{"name":"K\u00e1v\u00e9z\u00e1s","url_path":"termekek\/elelmiszer\/kavezas","uid":"MzI5Mw==","breadcrumbs":[{"category_name":"Term\u00e9kek","category_url_path":"termekek"},{"category_name":"\u00c9lelmiszer","category_url_path":"termekek\/elelmiszer"}],"url_suffix":".html"},"3295":{"name":"K\u00e1v\u00e9k","url_path":"termekek\/elelmiszer\/kavezas\/kavek","uid":"MzI5NQ==","breadcrumbs":[{"category_name":"Term\u00e9kek","category_url_path":"termekek"},{"category_name":"\u00c9lelmiszer","category_url_path":"termekek\/elelmiszer"},{"category_name":"K\u00e1v\u00e9z\u00e1s","category_url_path":"termekek\/elelmiszer\/kavezas"}],"url_suffix":".html"}},"product_view_attributes":[{"label":"Weight","value":"0.917080","code":"weight"},{"label":"EAN code","value":"8711000587744","code":"ean_code"},{"label":"Unit","value":"kg","code":"unit"},{"label":"Term\u00e9k inform\u00e1ci\u00f3k","value":"V\u00e1logatott k\u00e1v\u00e9blend Afrika legkiemelked\u0151bb \u00fcltetv\u00e9nyeir\u0151l, melyben Uganda f\u0171szeres \u00edzjegyei \u00e9s a di\u00f3s \u00edzvil\u00e1g\u00fa kenyai k\u00e1v\u00e9szemek alkotnak izgalmas harm\u00f3ni\u00e1t.\n\n\u00cdzjegyek: f\u0171szeres, gy\u00fcm\u00f6lcs\u00f6s, di\u00f3s, kaka\u00f3s\n\u00cdzvil\u00e1g: kifinomult, harmonikus, intenz\u00edv, er\u0151s","code":"35_termek_informaciok"},{"label":"Egys\u00e9g\u00e1r","value":"9615.048000","code":"unit_price"},{"label":"M\u00e1rka","value":"1993","code":"25_marka_dropdown"},{"label":"T\u00e9rfogat","value":"0.003224","code":"terfogat"},{"label":"Unit Price with Tax","value":"12211.110000","code":"gross_unit_price"}],"max_sale_qty":24,"imageWebP":"https:\/\/ecofamily.hu\/media\/mf_webp\/png\/media\/catalog\/product\/8\/7\/8711000587744_sti1.webp","qty":"284.0000"}]},"id":"widget-placeholder-784158"}]
Üzletek
Belépés
Kosár
Maradj velünk a jövőben is!
Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesülj új termékeinkről, ajánlatainkról, kedvezményeinkről.